Megérkeztek a magyar kajak-kenusok a tokiói olimpiára

Készülnek a megmérettetésre. 

2021. július 27., 08:55

Szerző:

Hétfőn szállt le a gépe Japánban a magyar kajak-kenusok olimpiai válogatottjának első, nagyobb küldöttsége. A csapat este elfoglalta takamacui szállását. A keddi, első teljes nap többnyire regenerációval telik majd, de vízre is szállnak már az edzőtáborban, ahol egészen szombatig készülnek a jövő héten rajtoló versenyeikre – írta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség. 

A tokiói reptérről a magyar versenyzők helyi idő szerint este hat óra magasságában szálltak fel a Takamacuba tartó géppel. A kicsit több, mint egyórás út után a reptéren a kormányzó is köszöntötte a csapat tagjait, akik buszokkal mentek a szálláshelyükre. A magyar olimpiai keret még nem teljes, a női kenusok ugyanis csak kedden indulnak el Japánba. A csapat szombaton utazik vissza Tokióba, versenyeik hétfőn, magyar idő szerint hajnali 2.30-kor, a női K-1 200 méter előfutamaival kezdődnek.

Honlapjukon kiemelték: Magyarországról helyi idő szerint vasárnap 11 óra 40 perckor szállt fel a csapatot szállító repülőgép a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. Előbb Helsinki felé vették az irányt, majd egy átszállást követően helyi idő szerint hétfő reggel 8 óra 55 perckor landoltak Tokióban. A hosszú utazást ott több órás várakozás követte, a szükséges iratok, dokumentumok ellenőrzésével, illetve a tesztelésekkel. Az alaposan lefárasztott csapat tagjai közül mindenki sikeresen esett át a szigorú és hosszas ellenőrzéseken.

 (Kiemelt kép: Balla Virág (elöl) és Takács Kincső, kenusok a tokiói olimpiára utazó csapat tagjai a szolnoki edzőtáborban, a Holt-Tiszai Vízisport Telepen 2021. július 21-én. Fotó: Bruzák Noémi / MTI)