Ráment a francia adófizetők gatyája is, de Macron csak teletömte III. Károly király hasát tavaly

Nem spórolt Emmanuel Macron francia elnök, ha a világ főméltóságait kellett fogadnia a rezidenciáján. A brit uralkodót, III. Károly királyt és kíséretét például 475 ezer euróból (nagyjából 187,5 millió forint) vacsoráztatta meg tavaly.

2024. július 31., 13:40

Szerző:

III. Károly brit király csaknem 475 ezer euróba (nagyjából 187,5 millió forintba) kerülő méregdrága vacsorája is erőteljesen hozzájárult ahhoz, hogy a francia Élysée-palota – Emmanuel Macron francia elnök hivatala – tavaly rekordméretű hiányt könyvelt el. A hivatal kiadásai ugyanis – amelyek magukban foglalják az elnöki diplomáciai teendőket, valamint az adminisztrációval, a személyzettel, a biztonsággal és a vagyonkezeléssel kapcsolatos költségeket – elérték a 125 millió eurót, vagyis a mintegy 50 milliárd forintot. Így a palota költségvetése 8,3 millió eurós hiánnyal zárt.

Az elemzések szerint a hiányt leginkább két fényűző vacsora okozta, Narendra Modi indiai miniszterelnökkel és III. Károly brit királlyal. Emmanuel Macron tavaly szeptemberben a Versailles-ban, a francia monarchia történelmi otthonában látta vendégül a brit államfőt sztárvendégségek keretében, és legalább 160 meghívottal. A meghívottak között volt a Rolling Stones énekese, Mick Jagger és Hugh Grant brit színész is.

A vacsora alatt a vendégek kék homárt és rózsás makarónit fogyasztottak, ez 475 ezer eurójába került a francia elnökségnek – ebből több mint 165 ezer euróba került maga a catering és 40 ezer euróba a különféle borok (köztük egy üveg 2004-es Château Mouton Rothschild).

Ezzel szemben India miniszterelnökét Macron a Louvre-ban fogadta, és a francia elnök maga mutatta meg neki a világ egyik leglátogatottabb múzeumának néhány remekművét. A teljes költség ebben az esetben több mint 400 ezer euróra rúgott.

Macron nem csak költött, spórolt is

A francia számvevőszék ugyanakkor elismert néhány költségtakarékossági erőfeszítést is, például a francia elnöki adminisztráció „100 főnél kisebb létszámú rendezvények” esetében a saját konyhai személyzetét részesítette előnyben a külső vállalkozókkal szemben.

Ám kifogásolta az elnökség utazástervezését, rámutatva arra, hogy összesen 12 darab lemondás miatt több mint 830 ezer eurós költség keletkezett. Csak a 2023 júliusára tervezett, de később törölt németországi utazás 500 ezer eurós kiadást okozott.

Az Élysée a költségeket a diplomáciai teendőkkel indokolta:

„Franciaország szoros diplomáciai kapcsolatokat ápol számos országgal, amelyek az államfő fogadásakor egyenértékű eseményeket szerveznek.” 

– közölték a reagálásukban.