Lefilmezte a gyilkosságokat a franciaországi ámokfutó?
A rendőrség egyelőre nem azonosította a merénylőt, aki a toulouse-i zsidó iskola előtt négy személyt, Montaubanban pedig három színes bőrű katonát megölt, de egy tanú látta, hogy a vérengzés közben kisméretű kamerát viselt a nyakában, s elképzelhető, hogy lefilmezte a gyilkosságokat - erősítette meg a Sud-Ouest regionális lap értesülését kedden a francia belügyminiszter.
Claude Guéant az Europe 1 francia kereskedelmi rádióban elmondta: a rendőrség egyelőre nem tudja, ki a tettes, de óránként kerülnek elő új elemek. "Nyomozunk azok után a katonák után is, akiket azért küldtek el a hadseregből, mert a bosszúállás szelleme vezérelte őket ... és akik neonáci nézeteket vallottak ... de ez csak egy szál a többi között, és nem különösebben kiemelt". A montaubani ejtőernyős zászlóaljból, ahova a március 15-én a nyílt utcán megölt két katona tartozott, 2008-ban azután bocsátottak el három katonát, hogy egy társuk - aki azóta leszerelt a hadseregből - lefilmezte őket náci karlendítés közben.
A tömeggyilkos március 11-én Toulouse-ban egy arab származású katonával végzett, majd március 15-én a szomszédos Montaubanban három ejtőernyősre lőtt rá, közülük két arab származású életét vesztette, a harmadik, fekete bőrű katona súlyosan megsebesült. A rendőrség továbbra is nagy erőkkel keresi a feltételezések szerint a szélsőjobboldalhoz tartozó, rasszista és antiszemita ideológiát valló tömeggyilkost, akit azzal gyanúsítanak, hogy valamennyi merényletet ő követte el. A francia hatóságok attól tartanak, hogy újabb lövöldözésekbe kezdhet. "Aggaszt minket annak a lehetősége, hogy egy negyedik merényletet is végre akar hajtani" - ismerte el a belügyminiszter.
Nicolas Sarkozy államfő személyesen jelentette be hétfő este, hogy a legmagasabb szintre emelte a terrorizmus elleni riadókészültséget Franciaország délnyugati részén, Toulouse környékén, s a rendőrségnek a legfontosabb ügyekkel megbízott elit egységeiből küldött nyomozókat a térségbe. A gyilkos ugyanazon a fekete Yamaha márkájú robogón érkezett a zsidó iskola elé, majd menekült el a helyszínről, amelyet a katonák meggyilkolásánál használt. A járművet március 6-án lopták el Toulouse környékén, s a tettes mindhárom lövöldözésnél ugyanazt a 11,43-as kaliberű fegyvert használta. A hétfői merényletet követően gyakorlatilag megszakadt az elnökválasztási kampány Franciaországban. A hivatala megvédéséért induló Nicolas Sarkozy bejelentette, hogy legalább szerda estig nem kíván elnökjelöltként szerepelni. Akkor temetik el ugyanis Montaubanban a három megölt katonát, s a köztársasági elnök jelen lesz a temetésen. Baloldali riválisa, Francois Hollande is úgy vélte, hogy most "nemzeti egységre" van szükség.
A francia sajtó kedden egyöntetűen üdvözölte, hogy valamennyi elnökjelölt visszafogottságról tett tanúbizonyságot, és a nemzeti szolidaritás jegyében felfüggesztette kampányát. A toulouse-i vérengzés egész Franciaországot megrázta. Hétfőn este több százan vettek részt egy megemlékezésen egy toulouse-i zsinagógában, Párizsban pedig egy másik zsinagógában együtt jelent meg Sarkozy és Hollande, hogy kifejezze együttérzését a zsidó közösséggel. A fővárosban az esti órákban több ezren vettek részt az áldozatok emlékére rendezett meneten. A toulouse-i Ozar Hatorah középiskola előtt - ahol a vérengzés történt - több száz gyertya égett egész éjjel, s a gyászolók folyamatosan érkeznek virágcsokrokkal. A négy áldozat holttesténél a zsidó szokások szerint egész éjjel virrasztást tartottak. Mind a négyen francia-izraeli állampolgárok voltak, földi maradványaikat kedden szállítják Izraelbe, s ott temetik el őket. Kedden egyperces néma megemlékezést tartottak minden francia iskolában a köztársasági elnök rendeletére, aki nemzeti tragédiának minősítette a toulouse-i vérengzést.
Szélsőjobboldali szál a háttérben?
Nem kizárt, hogy szélsőjobboldali ideológiai háttere van a toulouse-i zsidó iskola előtt elkövetett vérengzésnek - hangzott el a német közszolgálati televízió hétfő esti híradójában. Michael Strempel, az ARD Toulouse-ba kiküldött párizsi tudósítója elmondta: néhány hónappal ezelőtt botrányos körülmények között bocsátottak el több katonát a montaubani ejtőernyős zászlóaljból. Feletteseiknek ugyanis tudomására jutott, hogy az illetők szélsőjobboldali, rasszista nézeteket hangoztattak. A német tudósító emlékeztetett arra, hogy a kisvárosban, illetve az 50 kilométerre fekvő Toulouse-ban március 11-én, majd 15-én ismeretlen elkövető rálőtt összesen négy - szolgálaton kívül lévő - ejtőernyősre. Közülük hárman észak-afrikai (marokkói), egy pedig guadeloupe-i (karib-tengeri, fekete bőrű) származású volt. Három ejtőernyős belehalt sérüléseibe, a negyedik még mindig életveszélyes állapotban van.
Az előzmények alapján legalábbis valószínű, hogy a tettest - aki gyaníthatóan azonos a zsidó iskola előtt lövöldöző személlyel, mivel mindhárom támadáskor ugyanazt a lőfegyvert használták - rasszista indítékok vezették - fogalmazott az ARD tudósítója.
Ashton szóvivője nyomatékosította a gyilkosság elítélését
Catherine Ashtonnak az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének a szóvivője kedden külön nyilatkozatban nyomatékosította, hogy a főképviselő határozottan elítéli a toulouse-i Ozar Hatorah zsidó iskolánál hétfőn elkövetett gyilkos lövöldözést. Ashton - tette hozzá a szóvivő - együtt érez az áldozatok családjával, barátaival, Franciaország népével és a zsidó közösséggel. Erre a nyomatékosításra az uniós bejelentés szerint azért volt szükség, mert "egy hírügynökség erősen eltorzította" az Ashton által hétfőn ezzel kapcsolatban mondottakat. A főképviselő szerint Catherine Ashton hétfői megnyilatkozásában utalt azokra a tragédiákra, amelyek szerte a világban gyermekek életét követelik, de "semmiféle párhuzamot nem vont a toulouse-i támadás és a gázai helyzet között".
Előzőleg az izraeli külügyminiszter bírálta Ashtont, arra hivatkozva, hogy a főképviselő párhuzamot vont a dél-franciaországi Toulouse-ban lévő zsidó iskola három tanulójának és egyik tanárának, valamint gázai fiataloknak a megölése között. Avigdor Liberman, az izraeli diplomácia irányítója úgy véli, hogy Catherine Ashton nyilatkozatai nem helyénvalók, s reméli, hogy a főképviselő átgondolja és visszavonja kijelentéseit - hangoztatta az izraeli külügyminisztérium kedden kiadott közleményében, amelyben a Kínában tartózkodó Liberman álláspontját tolmácsolta – írja az MTI. Ashton hétfőn részt vett egy brüsszeli tanácskozáson, amelyen a palesztin fiatalság helyzetét elemezték. A politikus egyebek közt kijelentette: "Amikor átgondoljuk, mi történt ma Toulouse-ban, amikor visszaemlékezünk a Norvégiában egy évvel ezelőtt történt eseményekre, amikor tudjuk, mi folyik Szíriában, amikor látjuk, mi történik a Gázai övezetben és a világ különböző részein, azokra a fiatalokra és gyermekekre gondolunk, akik életüket vesztik."