Küzdelem az abortusz körül – Korlátozók és korlátlanok Amerikája
Az elmúlt években Amerikában az abortusz ügye az országos szintről az állami szintre vándorolt. Iowa állam nemrég olyan törvényt fogadott el, amely megtiltaná az abortuszt attól kezdve, hogy a magzatnál szívdobogást lehet kimutatni. A törvény célja nyíltan az, hogy eljusson a Legfelsőbb Bíróságig, és sok republikánus abban reménykedik, hogy mire odaér, addigra Donald Trump elnök kinevezéseivel a konzervatívok javára változik meg a bíróság összetétele, s így az átfordíthatja majd az eredeti törvényt.
1969-ben a huszonegy esztendős Norma McCorvey terhes lett. Ez már a harmadik alkalom volt az életében, és a barátai azt javasolták neki, hogy erőszakra hivatkozva vetesse el a gyereket. Akkoriban Texas államban ez volt az egyetlen legális ok az abortuszra. Igazoló dokumentumok hiányában elutasították, így egy illegális klinikához fordult. Onnan végül két fiatal ügyvédhez irányították, akik az abortusz legalizálásán munkálkodtak. Hogy inkognitóban maradjon, a bíróságon csak Jane Roe néven emlegették. McCorvey végül megszülte a gyereket, és örökbe adta, mire az ügye elérte a Legfelsőbb Bíróságot, végül mégis rá hivatkozva legalizálták az abortuszt. A nő a sajtónak a döntés után leplezte le magát. Évekkel később katolikus hitre tért és abortuszellenes aktivista lett.
A Pew Research felmérései szerint az amerikai lakosság alacsony százalékának van sarkos véleménye az abortuszról. Egy 2017-es felmérés szerint a megkérdezettek 33 százaléka szerint minden esetben engedélyezni kell az abortuszt, és 24 százalék állította ennek ellenkezőjét. A többiek valamifajta szigorítást támogatnának. Az ügy a politikai fronton erősen polarizálódott. Bill Clinton volt az első elnök, aki nyíltan abortuszpárti volt, és kétszer is megvétózta a törvényt, amely betiltotta volna a harmadik trimeszter alatti beavatkozást. Ő tette híressé a sokáig élő demokrata szlogent, hogy az abortusznak biztonságosnak, legálisnak és ritkának kell lennie. Az elmúlt két évtizedben a párt hozzáállása egyre egyoldalúbb lett. 2018 elején már arról is vita folyt, lehet-e egyáltalán valaki demokrata képviselő, aki nem támogatja az abortuszt. Bernie Sanders szenátor, aki jelenleg a párt egyik legbefolyásosabb politikusa, így nyilatkozott 2016-ban: „Én úgy gondolom, nem helyes, ha a kormány meg akarja mondani egy nőnek, hogy mit tegyen a testével.” Hozzátette, hogy semmilyen korlátozást nem támogatna.
Az abortuszról szóló vita az elmúlt negyvenöt évben nem változott. A kérdés továbbra is az, hogy van-e joga a nőnek megszakítania a terhességét, és ha igen, mikor. Hét államban indoklástól függetlenül a kilenc hónap bármelyikében megszakítható a terhesség. Ezért volt szükség George W. Bush „élve született gyermek védelméről” szóló 2002-es törvényére, amely kimondta, hogy ha egy abortált baba mégis élve születik, akkor azt ne öljék meg az orvosok. Az abortusztörvényeket meghatározó 1973-as Roe-döntésben az szerepel, hogy az esetek döntő többségében addig végezhető abortusz, amíg a baba nem életképes. Ez a határidő azonban az orvostudomány fejlődésével kitolódott.
Ráadásul az ötven államban ötven különböző szabályozás van. Az abortuszellenes aktivisták a magzat életképességére vonatkozó kitételt etikátlannak tartják. Ben Shapiro konzervatív kommentátor Berkeley Egyetemen elhangzott beszéde jól ábrázolja az életpárti mozgalom fő érvét: „Ha a magzatot békén hagyják, akkor nyilván babává fog nőni. A kérdés inkább az, hol húzod meg a vonalat. Ha a szívdobogásnál, akkor mi a helyzet azokkal a felnőttekkel, akiknek pacemakerük van? (…) Ha annál, hogy már van agytevékenység, mi van azokkal az emberekkel, akik kómában vannak? Öljük meg őket? Akárhányszor máshol próbálod meghúzni a vonalat, mint a gyerek kezdeténél, olyan hamis vonalat húzol, amit felnőttekre is lehetne vonatkoztatni.”
A másik oldal érvelését Ronald E. Lindsay humanista szemléltei. „Az állítás, hogy az embrió emberi lény lenne, nem logikus és nem tudományos. Az embrió egy csapat sejt, amelyben nincs benne a feltétlen képesség, hogy emberi lénnyé váljon.” A vita tehát kiélezett, és a tudomány sem tudja határozottan eldönteni, így a meghúzott határ államonként változik. Amerikában a legszigorúbb határvonal a 20. hét, míg a legtöbb nyugat-európai országban a 12. hét után már nem lehet abortuszt végrehajtani, csak speciális esetben. A konzervatív kormányzású államok ezen a terülten igyekeznek a legtöbbet szigorítani.
Az elmúlt években a republikánusok harca az abortuszt szolgáltató intézményekre irányult. Elsősorban azért, mert a legnagyobb ilyen intézmény, a Planned Parenthood (PP) évi 400 millió dollárt kap az államtól. Jelenleg több mint hatszáz klinikájuk üzemel. Finanszírozásuk megvonását Trump is megígérte a kampányban. Az Axios híroldal május elején közölte, hogy információik szerint az elnök ezt úgy oldaná meg, hogy aktiválná Ronald Reagen korábbi rendeletét, amely tiltotta, hogy abortuszszolgáltató klinikák állami támogatást kapjanak. A szabályt Clinton függesztette fel 1993-ban.
A Planned Parenthood ellen 2015-ben fordult a közhangulat, mikor David Daleiden újságíró titkos felvételeket készített, orvosokkal, technikusokkal beszélt a magzatok részeivel való üzletről. Ezeket ugyanis maga az anya az aláírásával hitelesítve felajánlhatta, de a különböző kutatóközpontok pénzért is megvehették. A Kongresszus nyomozást rendelt el. Az intézmény közölte, hogy a videókat félrevezetően vágták össze, de bejelentették, nem kérnek többé pénzt a magzatok részeiért. Védői kiemelték, hogy az újságíró, aki a videókat készítette, nem megbízható forrás, mert abortuszellenes.
A szenátus 2016 végén kiadott egy majdnem 500 oldalas jegyzőkönyvet a nyomozásról, de vádat nem emeltek. Többek között kiderült, hogy a Down-szindrómás magzat bőre 300 dollárt, míg ép agya 3000 dollárt ért a kutatóknak. A The New York Times 2017 végén arról számolt be, hogy a lassan működő kormánygépezet valószínűleg továbbadja a nyomozást az Igazságügyi Minisztériumnak. Valójában az a probléma, hogy korábban senkinek nem jutott eszébe szabályozni a magzatok részeinek kutatási célra való eladását.
