Megrázó videó – Így töketlenkedtek a rendőrök, miközben gyerekeket lőtt le az ámokfutó

Egy helyi lap közzétette a májusi texasi iskolai mészárlás idején a biztonsági kamerák által készített felvételeket, amelyek újabb bizonyítékát adják annak, hogy a rendőrség döbbenetesen lassan reagált a fegyveres ámokfutásra.

2022. július 13., 10:27

Szerző:

Az Austin American-Statesman című lap honlapján közzétett videókon fegyveres, védőöltözetes rendőrök láthatók az uvaldei iskola folyosóján, az osztályterem előtt, ahol a 18 éves támadó 19 kisdiákot – 10 év körüli gyermekeket – és két tanárt lőtt agyon május 24-én. A rendőrök több mint egy órát vártak, mielőtt bementek az osztályterembe, és az ámokfutót lelőve véget vetettek a gyilkolásnak.

A felvételt eddig nem hozták nyilvánosságra, így most újra dühöt váltott ki a dél-texasi kisvárosban, ahol a rendőrök felelősségre vonását és az eddigieknél részletesebb magyarázatot követelnek. A texasi törvényhozók vezette hivatalos vizsgálóbizottság korábban azt közölte, hogy a lakosoknak először vasárnap mutatja be a videót, valamint több mint negyven tanú többhetes, zárt ajtók mögött tett vallomása után megosztják, mit állapítottak meg. Az iskola folyosói kamerájának felvétele szerint két rendőr már percekkel a fegyveres belépése után megközelítette az osztálytermeket, majd a lövések hangjai közepette visszafutottak. Az osztályban tartózkodó gyerekekről a kiszivárgott videókon nincsenek képek.

Steve McCraw, a texasi közbiztonsági minisztérium igazgatója szerint a videó „ijesztő bizonyítéka” annak, hogy a rendőrségi akció kudarcot vallott. McCraw már korábban elismerte, hogy a rendőrség hibázott azzal, hogy nem rohamozta meg azonnal a termet. Akkor azt mondta: a helyszínen tartózkodó rendőrkapitány úgy gondolta, hogy a támadó, Salvador Ramos elbarikádozta magát az osztályteremben, és a gyerekek már nincsenek közvetlen veszélyben, ezért a rendőrségnek van ideje felkészülni a rohamra.

(Kiemelt képünk: Rendőrök beszélgetnek egy férfival a texasi Uvalde-ban található Robb általános iskola előtt 2022. május 24-én. Egy tizenéves fegyveres megölt 18 kisgyermeket egy texasi általános iskolában kedden, az elmúlt évek leghalálosabb amerikai iskolai lövöldözésében. Fotó: ALLISON DINNER / AFP)