Közmunkára ítéltek egy papot

Érdekes esetről számolt be a legnagyobb példányszámú lengyel napilap, a Gazeta Wyborcza – cikke még a foci EB-re vonatkozó anyagoknál is olvasottabb lett. A Varsó és Lódz közötti falu, Lewin papját a bíróság 30 órás közmunkára ítélte, mert harangozásával a falu lakosainak éjszakai nyugalmát zavarta.

2012. június 12., 07:10

Évekkel ezelőtt kézi harang volt még a faluban, de 2009-ben az új pap, Andrzej Wróbel úgy döntött, elektronikus harangot szerez be. Ez pedig éjszaka sem hagyja abba az idő jelzését: 23 órakor tizenegyet üt, majd óránként megszólal reggel ötig, amikor is öt ütéssel köszönti az új napot. Ezután még naponta háromszor harangozik, reggel 6-kor, délben és délután hatkor. Délután 15 órakor az óra eljátssza a „Jézus, bízom Benned” –et, 21 órakor a Jasnogóra-i felhívást, majd 37 perccel később, II. János Pál pápa halálára emlékezik annak időpontjában egy dallal, a Barkával.

Az egyik helybeli lakos, aki a templom mellett lakik, kérte Wróbel atyát, hogy legalább éjszaka ne harangozzanak. Kérését a plébános figyelmen kívül hagyta, mire az a rendőrségre ment a kéréssel. A rendőrség ebben az ügyben nem akart dönteni, hanem a bírósághoz fordult.

Andrzej Wróbel atya ügyvédnője a pap felmentését kérte, mondván, a faluban lázadóknak nem a harangozással van bajuk, hanem más konfliktusuk van a lelkipásztorral. „A Barka megzavarja az éjszakai nyugalmat?” – kérdezte az ügyvédnő felháborodottan, majd közölte: vannak olyanok, akik azt mondják, szóljanak a harangok a világ végéig és egy nappal még tovább!

A falu lakosai nem tudják, mit is mondjanak. Mert elvileg egyetértenek az ügyvédnővel, szóljanak a harangok a világ végéig, ugyanakkor már nagyon kimerültek, és ahogy mondják, falun nincs vasár- és ünnepnap, mindig dolgozni kell. Az ügynek feltehetően lesz folytatása, mert a pap és ügyvédje fellebbezett az ítélet ellen.

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.