Alig kezdték meg a kormányzást, máris összekaptak a tálib vezetők

Két magas rangú tisztségviselő kapott össze.

2021. szeptember 16., 13:24

Szerző:

Pár napja kezdte csak meg a munkát az újonnan alakult tálib kormány, a vezetőségben máris komoly nézeteltérések alakultak ki, olyannyira, hogy az egyik vezetőről azt hitték, megölték. Közben kiderült, hogy a mozgalom egyik alapítója, Abdul Gáni Baradar minden valószínűség szerint csak Kandhárba utazott. A vita apropója azonban nem mindennapi: míg Baradar az általa vezetett külföldi diplomáciában látta az amerikai kivonulás kulcsát, addig Halil ur-Rahman Hakkánival a fegyveres harcoknak vonulja azt, hogy a nyugati hatalmak elhagyták az országot. Baradar egyébként kormányfőhelyettes is volt, és már évek óta a tálib diplomáciát vitte külföldön. Többek között az ő sikerének is volt tekinthető, hogy 2020-ban, Dohában aláírta az amerikaiak kivonulását rögzítő megállapodást. 

A hivatalos tájékoztatás ezidáig felemás válaszokat adott a konfliktusra. A szóvivő szerint semmiféle vita nem volt a vezetésen belül, de volt olyan tisztviselő, aki megerősítette, hogy a vezető Kandahárba utazot. De azt is lehetett hallani, hogy Baradar fáradt, és pihenésre van szüksége. Az Index szerint megbízható források arról számoltak be, hogy Baradar hamarosan vissza fog térni Kabulba, ahol a kamerák előtt cáfolja majd a vita tényét a vezetésen belül.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Bilal Guler / Anadolu Agency via AFP)