Kormány kerestetik

A választások teljesen átrajzolták a német belpolitikai térképet. Öt helyett négy párt van a Bundestagban. A liberális FDP – amely hatvannégy éven át a CDU/CSU vagy az SPD koalíciós partnereként egy kivétellel minden háború utáni kormánynak tagja volt – nem tudta átlépni az ötszázalékos küszöböt. A CDU/CSU-nak pedig hiányzik négy mandátum ahhoz, hogy egyedül alakítson kormányt. Ezért vagy az SPD-vel, vagy a zöldekkel kell koalícióra lépnie. (Az egykori NDK-s utódpárttal, a Die Linkével eddig mind a négy másik parlamenti párt kizárta az együttműködést.)

Két évvel ezelőtt az SPD és a zöldek bejelentették, hogy közösen akarják leváltani Angela Merkel kormányát. Ezt katasztrofális választási eredményük kizárja. Marad tehát a megoldás, hogy valamelyikük koalícióra lép a CDU/CSU-val. Elméleti lehetőség még, hogy korábbi fogadkozásuk ellenére mégis szövetkeznek a Balpárttal. Így nyolcmandátumos többséggel kormányt tudnának alakítani. Ha egyik variáció sem sikerül, Merkelt bízza meg az államelnök kisebbségi kormány alakításával. A kancellár asszony ezt nem akarja. Szerinte Németország a mai világpolitikai helyzetben nem engedhet meg magának olyan kormányt, amelynek javaslatait naponta leszavazhatja a parlament.

Így most két lehetőség van. Ha Merkel nem vállalja a kisebbségi kormányzást, azonnal új választásokat ír ki az államelnök. Ha igen, hosszú procedúra következik. Csak a harmadik fordulóban elég az egyszerű többség a kancellár megválasztásához. Ha ezután kétszer elbukik valamelyik javaslata a parlamentben, a sikertelen bizalmi szavazás után is kiírja az államelnök az új választást. Ez újabb nagy változásokat hozhat. Például azt, hogy a CDU/CSU abszolút többséget kap, és nem lesz szüksége koalíciós partnerre. A liberálisok visszakerülhetnek a parlamentbe, és átléphetné az ötszázalékos küszöböt az Európa-ellenes jobboldali Alternatíva Németországért (AfN) is. Közvélemény-kutatók szerint az is valószínű, hogy az SPD és zöldek még a mostaninál is rosszabb eredményt érnek el. Ez Merkel ki nem mondott fenyegető érve az egyeztető tárgyalásokon, és ezért éreznek kompromisszumkényszert a szociáldemokraták és a zöldek.

A múlt hét végén mindkét lehetséges koalíciós partner döntött az előkészítő tárgyalások megkezdéséről. Az SPD úgy határozott, hogy az eredmény ismeretében dönt a koalíciós tárgyalások megkezdéséről, amelynek eredményét először a novemberi pártkongresszusnak kell jóváhagynia, de a végső döntés a szavazásra felszólított párttagságé. A most kijelölt tárgyaló delegációk összetétele furcsa. Peer Steinbrück, az SPD megbukott kancellárjelöltje bejelentette, hogy a jövőben semmilyen párthivatalt nem vállal, most mégis tagja a bizottságnak.

De még furcsább a helyzet a zöldeknél. Ott az egész vezetőség visszalépett a választási kudarc után, tárgyaló küldöttségük túlnyomó részét mégis ők képezik. Mindkét párt – így mondják – „emelt fővel” kezd tárgyalni a CDU/CSU-val. Ez ilyenkor természetes. Sigmar Gabriel SPD-pártelnök kijelentése, miszerint „egyenrangú partnerként ülünk tárgyalóasztalhoz”, mégis úgy hangzik, mint az egyszeri suszterinas fütyörészése az erdőben. Pártjának száztizenkilenc mandátummal van kevesebbje a Bundestagban, mint a CDU/CSU-nak. „Mi az, hogy egyenrangú partner? Ugyanannyi miniszteri szék?!” – kérdezi Volker Kauder, a CDU frakcióvezetője.

Tegyük azonnal hozzá, hogy az SPD-vezetők kétségbeesett magatartása érthető. Ennek a nagy múltú pártnak fontos szerepe volt ellenzékben és kormányon egyaránt az NSZK fejlődésében. Mint minden politikai pártnak, voltak súlyos tévedései (ellene volt az ország NATO-csatlakozásának, és kezdetben ellenezte az európai integrációt is), de persze történelmi érdemei is vannak (például az NSZK kibékítése a kelet-európai országokkal). Az SPD egykor valódi, a konzervatív pártszövetséggel egyenrangú néppárt volt. Több okból, de mindenekelőtt vezetőinek alkalmatlansága miatt a legutóbbi két választáson háború utáni történetének legsúlyosabb vereségeit szenvedte el.

Azt gondolom, hogy ezt Gerhard Schröder, az SPD utolsó kancellárja „alapozta meg”. Jó kapcsolatot épített ki Vlagyimir Putyinnal, akiről egy tévéinterjúban kijelentette, hogy „kristálytiszta demokrata”. Aztán a német adófizetők költségére többmilliárdos jótállási garanciát vállalt az orosz Gazprom Németországba irányuló, tenger alatti gázvezetékének megépítéséhez. Ma azt állítja, hogy ennek semmi köze nem volt ahhoz, hogy miután a következő választásokon alulmaradt Angela Merkellel szemben, Putyin javaslatára azonnal a Gazprom felügyelőbizottsági elnökévé választották, évi kettőszázötvenezer eurós fizetéssel. Az SPD törzsválasztói, a kisemberek ezt tisztességtelennek, a szociáldemokrata elvek megcsúfolásának tekintik. Ezért sokan hátat fordítottak már a korábbi választások előtt a pártnak. Pedig az igazsághoz hozzátartozik, hogy Schröder kancellársága utolsó évében hozott „Agenda 10” nevű megszorító programja (hasonló a Bokros-csomaghoz) segítette az országot kilábalni a gazdasági válságból. A párt tragédiája, hogy ennek eredményeit már Merkel aratta le.

Végzetes hibát követett el az SPD vezetősége a mostani választások előtt is, amikor Peer Steinbrücköt jelölte Angela Merkel kihívójának. Steinbrück kiváló pénzügyi szakember, de nem egy szociáldemokrata alkat. Régi párttagok szerint a kisemberek nem tekintik képviselőjüknek azt, aki tizenöt–harmincezer eurós tiszteletdíjért tartott előadásokat bankok és nagyvállalatok vezetőségei előtt, korábban pedig a Thyssen–Krupp mamutvállalat felügyelőbizottsági tagja volt. De Steinbrücköt stílusa, érzéktelensége a diplomáciai élet finomságai iránt is alkalmatlanná teszi a kancellári poszt betöltésére. De persze hiba lenne az SPD tragikus vereségéért csak Steinbrücköt hibáztatni. Súlyos hibákat követett el az egész pártvezetés, amikor belső vitáikat (adóemelés: igen vagy nem?) a nyilvánosság előtt folytatták. A párt tartományi miniszterelnökei a berlini elnökség ellen vannak, mert ők még a CDU/CSU-val kötött esetleges nagykoalíció gondolatát is a kisemberek újabb elárulásának tekintik. Attól tartanak, hogy a jövő évi tíz tartományi választáson újabb tömegek hagyják el emiatt a pártot.

A múlt hét a zöldek köreiben is a választási katasztrófa okainak vizsgálatával telt. (Két évvel ezelőtt húsz százalékon állt a párt, most nyolcat kapott.) A vita során Jürgen Trittin azóta lemondott pártelnök azzal indokolta a vereséget, hogy a párt nem támogatta politikáját. Ennek ellentmondott a zöldek eddig egyetlen tartományi miniszterelnöke, Winfried Kretschmann és a schleswig-holsteini zöldenergia-miniszter Robert Habeck is. Sorolták az okokat: Trittin és a most vele együtt visszalépett társai hozzákötötték koalíciós kijelentésükkel a pártot az SPD-hez. A politikai közép helyett a szociáldemokratáktól balra akarták pozicionálni a zöldeket, ahol demokratikus párt számára már nincs hely. Úgy viselkedtek, mint a nemzet iskolamesterei. Erkölcscsőszként járták fenyegetően, feltartott mutatóujjal az országot, legutóbb még heti egy vegetárius napot is javasoltak, amikor csak spenótot lehet enni tojással. „A pártnak új vezetőkre van szüksége, és a jól keresők adóemelése, vagyonuk újraelosztása helyett vissza kell térni a zöldek eredeti témáinak képviseletéhez: környezetvédelem, energiapolitika, kisebbségek védelme stb.” – mondta Kretschmann.

Mindent egybevetve: nem hiszem, hogy gyors kormányalakításra számíthatunk Németországban.