Korlátozzák Kínában a felépíthető felhőkarcolók magasságát
A szabályozás röviddel azt követően látott napvilágot, hogy a dél-kínai Sencsenben található, 356 méter magas SEG Plázát májusban ki kellett üríteni, miután inogni kezdett.
Korlátozzák Kínában a felépíthető felhőkarcolók magasságát az indokolatlanul hivalkodó méretű toronyházak elszaporodásának megfékezése érdekében, írja az MTI.
A kínai építészeti, valamint vidék-és városfejlesztési minisztérium hivatalos oldalán kedden közzétett, október 22-ei dátumozású közlemény szerint a kevesebb mint hárommilliós lakosú városokban külön engedély nélkül nem építhetnek 150 méternél magasabb toronyházakat.
A hárommilliónál több lakost számláló városok számára pedig az épületek magasságának felső határát 250 méterben szabták meg.
A közleményben a minisztérium leszögezi: bár a szupermagas toronyházak a hatékonyabb földterület-kihasználtság előnyével kecsegtetnek, továbbá hozzájárulnak az építési technológiák fejlődéséhez, valamint a városok gazdasági és társadalmi előrehaladásához,
az utóbbi időben egyes kínai városokban valós igény felmérése nélkül, hivalkodás és vetélkedés céljából építettek egyedi megjelenésű és különösen magas felhőkarcolókat.
Az ilyen jellegű építkezések – teszik hozzá – növelik az építési költségeket és az energiafogyasztás mértékét, ráadásul nehezítik a biztonság szavatolását is.
A minisztérium egyúttal a már létező szupermagas felhőkarcolók átfogó – egyebek mellett statikai, energiaellátási és földrengés-biztonsági – ellenőrzését is előírta a helyi kormányzatok számára.
Kínában több, a világ legmagasabb épületei közé tartozó felhőkarcoló található. Az ország legmagasabb épülete a 632 méter magas Sanghaj Torony, amelyet a dél-kínai Sencsenben található, amit az 599,2 méter magas Ping An Pénzügyi Központ épülete követ.
Júliusban már kiadtak egy szabályozást, amely szerint az országban nem építhető 500 méternél magasabb felhőkarcoló. A szabályozás röviddel azt követően látott napvilágot, hogy
a dél-kínai Sencsenben található, 356 méter magas SEG Plázát májusban ki kellett üríteni, miután inogni kezdett.
A Sencsen ötödik legmagasabb épületének számító toronyházat végül szeptemberben nyitották meg újra, miután eltávolították a tetején található, több mint 50 méter hosszú rudat. Az esetet követő vizsgálatok ugyanis azt állapították meg, hogy az épület ingását az erős szélben kilengő rúd okozta.
(Kiemelt kép: Leeza SOHO, a Leeza pénzügyi üzleti negyedben található, a feltörekvő pénzügyi iparágakra összpontosító Leeza SOHO áll Pekingben, Kínában, 2020. november 12-én. Fotó: Yuan Zifeng / Imaginechina via AFP)