Már a konzervatív párttagok is választási vereségre számítanak Nagy-Britanniában

A hétfőn ismertetett legfrissebb belső felmérés szerint a 2010 óta kormányzó brit Konzervatív Párt tagjai között is alig vannak olyanok, akik arra számítanak, hogy a párt megnyerheti a jövőre esedékes parlamenti választást.

2023. szeptember 11., 17:23

Szerző:

A ConservativeHome nevű független, de a Konzervatív Párthoz közel álló befolyásos politikai fórum és blog a párttagság körében elvégzett reprezentatív vizsgálat alapján közölte:

a felmérésbe bevont párttagok mindössze 8,6 százaléka valószínűsíti, hogy a konzervatívok a 2024-es választás után is többségben lesznek a londoni alsóházban.

A 2019-ben tartott legutóbbi országos parlamenti választáson az akkor még Boris Johnson vezette Konzervatív Párt negyven éve nem látott arányú győzelmet aratott, és 80 fős – a brit parlamenti rendszerben rendkívül kényelmesnek számító – alsóházi többséggel alakíthatott új kormányt.

Johnson azonban tavaly júliusban lemondott a pártvezetői posztjáról és a miniszterelnöki tisztségről, miután nyilvánosságra került, hogy a londoni kormányfői hivatalban a koronavírus-járvány miatt saját kormánya által elrendelt korlátozások idején ivászatokkal kísért társasági összejöveteleket rendeztek.

A volt miniszterelnök idén nyáron alsóházi képviselői mandátumát is visszaadta, miután a képviselői mentelmi jog és egyéb előjogok alkalmazását szabályozó alsóházi szakbizottság vizsgálati jelentése szerint szándékosan félrevezette a parlamentet, amikor többször is kijelentette, hogy ezeken az összejöveteleken nem történt törvénysértés.

A közkeletűen „partygate” néven emlegetett ügy az utóbbi évek legnagyobb belpolitikai botrányává fajult, és ennek hatására mélypontra süllyedt a konzervatívok választói támogatottsága.

A legnagyobb brit közvélemény-kutató csoport, a YouGov legfrissebb országos felmérése szerint a Konzervatív Párt húsz százalékpontos hátrányban van a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt mögött: a torykra 24 százalék, a Munkáspártra 44 százalék szavazna, ha most tartanák a parlamenti választásokat.

A ConservativeHome hétfőn ismertetett vizsgálata szerint a Konzervatív Párt tagjainak többsége is a Labour győzelmére számít: a körkérdésre válaszolók 53,1 százaléka valószínűsítette, hogy a jövő évi választásokon a Munkáspárt többséget szerez a londoni alsóházban.

Alig 7 százaléknyian számítanak arra, hogy a Konzervatív Párt kisebbségi kormányt alakít, és mindössze 2,6 százalék tartja elképzelhetőnek, hogy a párt valamilyen koalíció élén kormányon maradhat.

Ellenzéki győzelem esetén a Munkáspárt vezetője, Keir Starmer lenne az Egyesült Királyság új miniszterelnöke.

A Munkáspárt legutóbbi 1997-től 2010-ig volt kormányon, először Tony Blair, majd Gordon Brown vezetésével.

(Kiemelt kép: Rishi Sunak, Nagy-Britannia miniszterelnöke beszél újságíróknak, miután találkozott diákokkal egy londoni iskolában tett látogatása során 2023. július 17-én. Fotó: Alberto Pezzali / POOL / AFP)