Az egyik izraeli túsz szerint egy ENSZ-nél dolgozó tanár volt a fogvatartója

Az elmúlt napokban, fogolycserék révén kiszabadult izraeli túszok vallomásai szerint orvosok és tanárok is voltak a fogvatartók között.

2023. december 1., 13:39

Szerző:

A Hamász fogságából ötven nap után kiszabadított egyik túsz azt állítja: egy olyan tanár tartotta őt fogva a padlásán, aki az ENSZ palesztinokat segélyező ügynökségének, az UNRWA-nak az alkalmazottja. Azt is elmondta, hogy az őt fogva tartó tanár tíz gyermek apja és miközben saját családjáról szeretettel gondoskodott, ő alig kapott élelmet vagy orvosi ellátást, és végig bezárva tartotta – írja az EuroNews a 13-as csatorna egyik cikkére hivatkozva.

A riport egy másik túszt is idéz, aki azt állítja, hogy egy gázai orvos tartotta fogva, miközben gyermek pácienseket kezelt. A cikk szerint mindkét, név nélkül nyilatkozó túsz gyerek.

Az UNRWA nem összekeverendő az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával (UNHCR): ez az 1949-ben létrehozott szervezet kizárólag az 1948-ban elmenekült és elüldözött palesztinok sorsával foglalkozik, és mára közel hatmillió palesztint tart nyilván „menekültként”. Ellentétben az összes többi menekülttel a világon, akikről az UNHCR gondoskodik, ez a szervezet nem sürgette a palesztinok letelepedését, integrációját máshol, hanem létrehozta számukra azt a „menekült” definíciót, amely szerint a menekültstátusz öröklődik.

Nem ez az első eset, hogy az UNRWA-t azzal gyanúsítják, hogy titokban összejátszik a Hamásszal – olvasható a cikkben.

Több esetben kiderült már, hogy az UNRWA iskoláiban már kiskoruktól kezdve a zsidók és Izrael elleni gyűlöletre tanítják a gyerekeket. 

A The Jerusalem Post pedig emlékeztet arra, hogy a hónap elején a ciszjordániai Nabluszban egy UNRWA által működtetett iskola olyan videót tett közzé hivatalos Facebook-oldalán, amelyben egy fiatal diák a Hamász gázai dzsihádistáinak győzelmére szólított fel.

Szakértők információi szerint több mint 100 Hamász-terrorista igazoltan az UNRWA iskoláiban végzett. Harmincezer alkalmazottjával ez a szervezet a palesztin területek egyik legnagyobb munkaadója, több mint 500 iskolát működtet ott, és humanitárius segélyek szétosztásával foglalkozik.

(Kép: 48 napos lövöldözés és több ezer emberéletet követelő bombázás után november 24-én négynapos fegyverszünet kezdődött az izraeli-Hamász háborúban, túszokat engedtek szabadon palesztin foglyokért cserébe. FADEL SENNA / AFP)