Kisebbséghez tartozik és büszke rá az ellenzéki vezér
A legfőbb török ellenzéki elnökjelölt, Kemal Kilicdaroglu a hivatalos Twitter-fiókján nyíltan beszélt arról, hogy az alevita vallási kisebbséghez tartozik.
Kilicdaroglu rámutatott: eljött az ideje, hogy egy nagyon érzékeny témáról beszéljen. „Alevita vagyok, (...) őszinte muszlim” – húzta alá a szerda késő este közzétett videóban. A választókhoz szólva hangsúlyozta: egyetlen szavazattal „ki tudják húzni” az országot a fájó felekezeti vitákból.
Az aleviták az iszlám síita ágához köthetők. Törökország hivatalosan nem ismeri el őket, a múltban diszkrimináció és vérengzések áldozatai voltak. Nem azonosak a Szíriában élő alavitákkal.
Az aleviták nem követik a szunnita iszlám öt oszlopát. Nem tekintik kötelezőnek a mekkai zarándoklatot, sem a ramadán idején esedékes böjtöt. Imádkozni nem mecsetekbe, hanem saját imaházaikba (cemevi) járnak.
Kilicdaroglut – a legfőbb ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) elnökét – hatpárti ellenzéki pártszövetség jelölte Recep Tayyip Erdogan török elnök kihívójaként a május 14-én tartandó elnök- és parlamenti választásra.
Az Erdogan által vezetett kormánypárt, az iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) immár két évtizede áll az ország élén.
Kilicdaroglu Twitter-videóját eddig több mint 15 millióan tekintették meg.
(Kemal Kilicdaroglu, a Törökországi Republikánus Néppárt (CHP) elnöke és elnökjelöltje a nyugat-törökországi Canakkalében, 2023. április 11-én tartott ellenzéki demonstráción. Fotó: Ozan Kose / AFP)