A nyakán szúrták meg Salman Rushdie-t

Salman Rushdie-t egy a nézőtérről felálló férfi támadta meg, az egyik szúrás a nyakán érte.

2022. augusztus 12., 20:09

Szerző:

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, megtámadták Salman Rushdie-t New Yorkban. Mint kiderült, a világhírű, indiai származású brit írót éppen felkonferálták a Chautauqua Intézet színpadán, amikor az AP helyszíni tudósítójának beszámolója szerint egy férfi rohant fel a színpadra, és rátámadt.

A Hvg.hu a BBC alapján azt írják, a New York-i rendőrség megerősítette, hogy Rushdie-t megkéselték, az egyik szúrás a nyakán érte.

Az írót helikopterrel kórházba szállították, állapotáról egyelőre többet nem lehet tudni. A rendőrség szerint a támadót őrizetbe vették.

A helyszínen készült fotón az látszik, hogy a 75 éves író a földön fekszik, többen körülötte állnak, lábait pedig a magasba emelik.

A BBC-nek a Buffalo News tudósítója – aki több szemtanúval is beszélt – azt mondta, hogy a támadó a közönség soraiból szaladt a színpadra, és egy fekete maszk volt rajta. Az írónak azonnal 10-15 ember sietett a segítségére. Rushdie körülbelül öt percet feküdt a földön, majd felsegítették és saját lábán hagyta el a színpadot, majd mentőhelikopter vitte kórházba.

New York állam kormányzója, Kathy Hochul sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy Rushdie életben van, és kórházban ápolják.

A helyszíni beszámolók szerint az esemény nagy érdeklődés mellett, mintegy 2500 emberből álló közönség előtt zajlott, amikor a támadás történt.

Salman Rushdie ellen 1988-ban megjelent Sátáni versek című könyve miatt 1989-ben Irán legfőbb politikai és vallási vezetője, Ruhollah Khomeini ajatollah fatvát adott ki, melyben a megölésére szólított fel, a könyvet pedig istenkáromlás miatt betiltották Iránban. Rushdie fejére vérdíjat tűztek ki, ami miatt éveken át bujkálnia kellett.

Az iráni állam már évek óta próbálja távol tartani magát a Rushdie elleni fatvára vonatkozó ügyektől, de az országban változatlanul ellenségnek számít, egy fél-állami vallásos alapítvány 2012-ben 2,8 millió dollárról 3,3 millióra emelte a vérdíjat.

(Kiemelt kép: Salman Rushdie-t helikopterrel kórházba szállítják a New York állambeli Chautauqua Intézet közelében. Fotó: Horatio Gates/AFP)