Késelés Vuhanban: Hét embert gyilkolt meg egy férfi

Egy gyereket pedig megsebesített.

2021. október 26., 13:13

Szerző:

Hét embert gyilkolt meg, egy gyereket pedig megsebesített késsel egy 39 éves férfi a közép-kínai Vuhanban, majd egy hídról a Jangce folyóba ugorva elmenekült – jelentette kedden a kínai sajtó a helyi rendőrség közlésére hivatkozva, írja az MTI.

A Kao vezetéknéven azonosított támadó vasárnap éjszaka sürgős hivatalos intéznivalóra hivatkozva felkereste a város közigazgatási területéhez tartozó egyik falu párttitkárát otthonában. A hatóságok másnap a párttitkárt feleségével, menyével és két unokájával együtt holtan találták. Egy gyermeket sérülésekkel kórházba szállítottak. A China Times című tajvani újság internetes kiadása a párttitkárnak a szomszédos házban élő fivérét idézve azt írta, hogy a támadó körülbelül 20 percig tartózkodott a házban.

A támadó tette után Vuhan egyik kerületébe ment, ahol további két embert ölt meg: egy sofőrt, hogy elrabolhassa az autóját, valamint elütött egy járókelőt – írta a The Paper című kínai hírportál. Később egy hídról a folyóba ugorva menekült tovább. A támadót a rendőrség jelenleg is nagy erőkkel keresi.

(Kiemelt képünk illusztráció: 168.hu | Dimény András)