Kalózkodással vádolja Törökországot a görög hajózási miniszter
Szerintük Törökország szándékosan terelte a menekültek hajóit görög felségvizekre.
Kalóztevékenységgel vádolta a görög hajózási miniszter kedden Törökországot, azt vetve Ankara szemére, hogy a török parti őrség szándékosan görög felségvizekre igyekezett terelni egy menekültekkel teli hajót, írja az MTI.
„Törökország ismét kalóz módjára viselkedett az Égei-tengeren”
– jelentette ki Jannis Plakiotakisz, és sürgette az Európai Uniót, gyakoroljon nagyobb nyomást Ankarára annak érdekében, hogy a török kormány teljesítse a kötelezettségeit. Hozzátette azt is, hogy hazája meg fogja védeni tengeri határait.
A görög parti őrség kedd reggel tette közzé a videófelvételt, amelyen az látszik, hogy egy török járőrhajó és egy kisebb, emberek tucatjaival telezsúfolt gumicsónak látható. A görög fél közleménye szerint a gumicsónakot török hajók kísérték a török partoktól mintegy 700 kilométernyire található Leszbosz szigetéhez. A görög parti őrség nem engedte kikötni a csónakot, amelynek utasait végül az őt kísérő török hajók vették a fedélzetükre.
Az Európába igyekvő menedékkérők jelentős része a török partokról próbál átkelni a görög égei-tengeri szigetekre és ezzel az Európai Unió területére. A 2016-os EU-török migrációs megállapodás értelmében a török hatóságok igyekeznek megakadályozni a menedékkérők távozását az EU felé, cserébe Törökország 6 milliárd euró (2010 milliárd forint) támogatást kap az uniótól a területén tartózkodó menekültek ellátására.
Athén mindazonáltal többször vádolta Ankarát azzal, hogy bátorítja és megkönnyíti a migránsok Európába jutását. Törökország ezzel szemben azt veti Görögország szemére, hogy jogtalanul küldi vissza török területre a már Görögországba jutott embereket. A két ország kapcsolatát tovább terheli, hogy Athén szerint Ankara Görögország kizárólagos gazdasági övezetében folytat illegálisan kutatást gázlelőhelyek után a Földközi-tengeren.
(Kiemelt képünk: A képen egy rendőrtiszt látható a Leszbosz szigetén, Mytilénében található Mavrovouni táborban tett látogatás során, amely része Wilmes miniszter hivatalos görögországi látogatásának, 2021. június 16-án, szerdán. Fotó: LAURIE DIEFFEMBACQ / BELGA MAG / Belga via AFP)