Kadirov jól van és Putyinnal tárgyal a Kremlben

Ahhoz képest, hogy sajtóhírek szerint kómába esett, elég jó színben van Putyin csecsen szövetségese Ramzan Kadirov. Legalábbis a Kreml oldalára feltöltött fotók tanúsága szerint. 

2023. szeptember 28., 19:33

Szerző:

Putyinnál járt Ramzan Kadirov. A tárgyalásról meg is jelent néhány fotó és egy leirat is a Kreml hivatalos honlapján. Eszerint azért találkoztak, hogy megvitassák a Csecsen Köztársaság gazdasági és szociális helyzetét.

Korábban mi is megírtuk, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat is megerősítette, hogy Ramzan Kadirov csecsen hadúr hosszabb ideje tartó súlyos betegségének romlása miatt kritikus állapotban van. Andrij Juszov, az SBU szóvivője péntek este az Obozrevatel ukrán hírügynökséggel közölte: „Igen, valóban vannak olyan információk, hogy a háborús bűnös Kadirov súlyos állapotban van, a meglévő betegségei súlyosbodtak, és ilyen súlyos állapotot okoztak.”

Kadirov beszámolt Putyinnak az ukrajnai háborúban – vagy ahogy ő mondta: speciális katonai műveletben – Oroszország oldalán harcoló csecsenekről is: a csapat nap mint nap „nagyszerű eredményeket ér el” a hadifoglyok ejtésében és az ellenség „felszerelésének elpusztításában”. „Azok az Abrams tankok nem jelentenek fenyegetést számunkra” – mondta az Ukrajnának leszállított amerikai harckocsikra utalva. És arról is beszélt, hogy „együtt kell megnyerniük” a háborút – írja a Kreml nyomán a Privátbankár.

Az orosz védelmi minisztérium júniusban egyébként bejelentette, hogy szerződést kötött az Akhmat nevű csecsen paramilitáris csoporttal a kelet-ukrajnai orosz hadműveletek támogatására.

A Csecsen Köztársaság hírhedt vezetője nem csak „halálhírével” keltett figyelmet a közelmúltban, hanem egy erőszakos videóval is, amit ő maga tett közzé. Ez azt mutatja, ahogy a fia megver egy, a Korán nyilvános elégetésének gyanújával őrizetbe vett orosz férfit.