Jön az új szélsőjobb, és próbál intellektuális lenni
A második világháború után mérséklődött a hajdan éles katolikus–protestáns-ellentét, pártjaik „kereszténydemokrata” néven egyesültek. Két pártra bomlott a liberális tábor, és a Szovjetunió megszűnése után feloszlott Holland Kommunista Párt romjain új mozgalmak születtek meg, amelyek balról versenyeztek a Munkáspárttal. A fiatalabb nemzedékek széttörték az oszloptársadalom korlátait, s az addig merev erkölcsű és spórolós országban legalizálták a kannabisz fogyasztását, a melegházasságot, az eutanáziát. A hollandok jelentős része laza, nagyvárosias életstílust vett fel.
A lakosság fele, nyolcmillió ember az úgynevezett Randstadban, azaz a lassan egyetlen megapolisszá olvadt Amszterdam, Rotterdam, Hága és Utrecht városegyüttesében él. A hollandok többsége semmilyen vallásban sem hisz, a városkép egyik jellegzetessége a múzeummá, könyvesbolttá, szállodává vagy lakóházzá alakított egykori keresztény templom. Egyre több viszont a mecset, s a lakosság öt százaléka az iszlám tanításait követi. Az iszlám térhódítása a tömeges bevándorlás következménye, ami az utóbbi évtizedekben a vallási kérdéseken túlemelkedve a holland belpolitika egyik alapkérdése lett.
Thierry BaudetA kétezres évek elejétől egyre jobban megerősödtek a bevándorlóellenes, szélsőjobboldali mozgalmak és pártkezdemények. Ez a radikális jobboldal azonban másféle volt, mint amit itthon megszoktunk az antiszemita és őskonzervatív magyar szélsőjobbtól. A vallástalanná vált ország nem a „régi jó” erkölcsöket, hanem a liberális holland életformát, a melegek jogait, a női emancipációt akarta megvédeni az iszlámtól. Legalábbis látszólag. Mert azért a mélyben e mozgalmak az idegengyűlöletre, a globalizációtól való félelemre, a nemzeti bezárkózásra is rájátszottak.
Legutóbb Geert Wilders Szabadságpártja szervezte egységes erővé ezt a mozgalmat, amely a 2017-es parlamenti választások nagy esélyesének számított, de végül csak a szavazatok 13 százalékát kapta meg. Így is sikerült azonban megelőznie a jobboldali tábort addig vezető kereszténydemokratákat. Ugyanakkor a politikai skála másik oldalán is nagy átrendeződések történtek. A holland baloldalt hosszú évtizedeken át meghatározó, az egyik nagy társadalmi „oszlopot” alkotó Munkáspárt előbb fokozatosan, majd drámai módon vesztette el a szavazóit. 2017-ben már csak a hetedik helyen végzett a pártok versenyében, és mindössze 5,7 százalékot kapott.
A katasztrofális eredményben nagy része volt annak, hogy az előző koalíciós kormány megszorító intézkedései a munkáspárti Jeroen Dijsselbloem pénzügyminiszterhez kötődtek. Az eurózóna pénzügyminisztereinek vezetőjeként ő vezényelte le Görögország pénzügyi „kivégzését” is. Szélsőséges neoliberális politikája a mélybe taszította a szebb napokat látott holland szociáldemokráciát. Ezzel párhuzamosan a baloldalon megerősödött a Szocialista Párt, amely nevével ellentétben az Európai Parlamentben nem a szocialista, hanem a kommunistának is nevezett baloldali frakcióban ül. A párt ellenzi a közszolgáltatások privatizációját, globalizációkritikus és a demokratikus szocializmus híve. Holland sajátosságként a polgármestereket még mindig a kormány nevezi ki, és a Szocialista Párt az egyik leghangosabb kritikusa ennek az elavult rendszernek.
A hagyományos három párt, a kereszténydemokrata, a liberális és a Munkáspárt dominanciájának szétporladása azonban nem állt meg a 2017-es parlamenti választásokkal, amikor együttesen is negyven százalék alatt maradtak. A holland pártrendszer továbbra is a forrás állapotában van. Az idei márciusi önkormányzati választásokon már a hagyományos pártokat kiszorító pártok is veszélyes kihívókat kaptak. Az önkormányzati választásokat sokan tévesen szenátusi választásoknak is nevezik. Ebből annyi igaz, hogy a márciusban megválasztott tartományi parlamentek delegálják a majd májusban megalakuló szenátus, azaz a felsőház tagjait. A nemzetközi közvélemény elsősorban egy új szélsőjobboldali párt, a Fórum a Demokráciáért, az FvD sikerére figyelt fel, miután minden más pártot megelőzve a legtöbb szavazatot kapta.
A párt vezetője, a most 36 éves Thierry Baudet kétségkívül a holland belpolitika egyik legszínesebb egyénisége. Míg Geert Wilders primitív populizmussal dolgozik, ő intellektuális szinten képviseli a migránsellenességet. Filozófiai alapon próbál érvelni a modern művészetek, a feminizmus és a globalizáció ellen. Kiáll a holland nacionalizmus értékei mellett, amiben vallon és indonéz származása sem zavarja. Bár maga nem vallásos, „kulturális kereszténynek” vallja magát.
Mivel Hollandiában a „fehér felsőbbrendűség” hangsúlyozása már bűncselekményszámba megy, Baudet az úgynevezett „borális”, vagyis az északi Európa értékeit hirdeti, az szerinte Gibraltártól Vlagyivosztokig terjed. Ez utóbbi város említése önmagában is jelzi, hogy a holland mainstream pártok Putyin-ellenességével szemben ő nagyra tartja az orosz elnököt és rendszerét. Olyannyira, hogy még a Kelet-Ukrajna felett lelőtt maláj gép ügyében is megkérdőjelezi a Moszkvát vádoló hivatalos holland álláspontot. A kétszáz holland áldozatra gondolva ez látszólag öngyilkos gesztus, de Baudet népszerűsége azt jelzi, hogy a közvélemény egy része még ebben a kérdésben sem bízik az eddigi politikai elitben.
Az FvD hisztériának tartja a klímaváltozás témáját, és sajnálja a klímavédelemre fordított pénzt. Az Európai Unió kérdésében az azonnali kilépés és a kilépésről szóló népszavazás között sasszézik. A homoszexualitásról egészen bizarr nézeteket hirdetnek a képviselői. Egyik alvezérük gúnyos megjegyzése szerint a melegházasság után már csak a kutyákkal kötött házasság következik. De a melegházasság ellen a párt képviselői azt is felhozzák, hogy „a melegek intelligensebbek, mint a heterók”, ezért ha nem „termelnek” gyereket, akkor csökken a népesség intelligenciaszintje. A holland társadalom vallástalanságát ismerve a párt maga is az egyre népszerűbb spiritualizmusra épít. Veszélyességét az iskolázottabb rétegekhez szóló álintellektuális hangvétele és a közösségi média profi használata adja. A szenátus legnagyobb pártjaként érdemben nem befolyásolhatja a kormányzást, de közvetve tovább gyengíti a hagyományos pártok mozgásterét.
Sokkal kevesebb szó esett arról, hogy a zöld baloldali GroenLinks, a GL is nagyszerűen szerepelt a márciusi választásokon, megkétszerezte mandátumainak számát. Pedig ha másról nem, európai parlamenti képviselőjéről, Judith Sargentiniről elég sokat hallottunk a magyar médiában is. A GL a kommunista párt romjain jött létre, de már régóta az EP zöld frakciójához tartozik. Programjában a környezetvédelmet egyesíti a szociális értékekkel. Követeli például a természeti erőforrások egyenlő elosztását, a közösségi közlekedést az autóforgalomra kivetett adókból finanszírozná, és kedvezményekkel támogatná a harmadik világból érkező importot. Az eddiginél egyértelműbben legalizálná a könnyű drogokat, hosszabb távon eltörölné a királyságot, és kikiáltaná a Holland Köztársaságot. Sőt eltörölné azt a szenátust is, amelyben most amúgy az eddiginél nagyobb képviselete lesz.
