Joe Biden személyesen járt el a túszok szabadon bocsátása érdekében

A Fehér Ház közlése szerint Joe Biden is egyeztetett szombaton Katar uralkodójával és miniszterelnökével annak érdekében, hogy próbálják biztosítani a túszok második csoportjának elengedését.

2023. november 26., 10:27

Szerző:

A Nemzetbiztonsági Tanács szóvivőjének közlése alapján további magas rangú amerikai tisztségviselők is egyeztettek a katari illetékesekkel, valamint az egyiptomi és izraeli kormány képviselőivel a túszok elengedésének késlekedését okozó, Hamásztól érkező kifogások kezeléséről. 

Ezzel egy időben közölte a katari külügyminisztérium szóvivője, hogy a késlekedést okozó kérdésekre választ találtak mindkét fél részéről, így a Hamász túszainak elengedése folytatódhat, és Izrael is szabadon engedi az ígért 39 palesztin foglyot. 

Szombaton fehér házi illetékesek azt közölték, hogy várakozásaik szerint szombaton sem lesz amerikai a palesztin terrorszervezet által elengedettek között, de „reményteljesen” várják annak megtörténtét. Katari részről annyi hangzott el, hogy 13 izraeli és 7 külföldi nyerheti vissza szabadságát szombaton. 

Joe Biden elnök pénteken úgy nyilatkozott az amerikai túszokkal kapcsolatban, hogy bizonytalan azt illetően, mikor engedhetnek el közülük valakit, de hangsúlyozta, hogy ez a várakozása. Annyit tett hozzá, hogy

nincsenek információk az amerikai túszok állapotáról, és arról sem, hogy életben vannak-e. 

Amerikai összegzés szerint a Hamász által október 7-én elhurcoltak között mintegy 10 amerikai van.

(Joe Biden a Delaware-i Nemzeti Gárda légibázisán New Castle-ben 2022. május 13-án. Fotó: Stefani Reynolds / AFP)