ISIS-esek öltek meg egy papot egy francia templomban
Agyonlőtte kedden a francia rendőrség azt a két, késsel felfegyverkezett férfit, akik túszokat ejtettek egy észak-franciaországi kisváros templomában – híroldalán a BBC. A támadók meggyilkoltak egy túszt, a templom 86 éves papját. A vérengzés elkövetését az Iszlám Állam vállalta magára.
A források szerint a támadók a normandiai Saint-Étienne-du-Rouvray településen négy-hat embert – a BBC brit hírtelevízió értesülései szerint egy papot, két apácát és több hívőt – tartottak fogva. A meggyilkolt túsz a templom 86 éves papja volt, a támadók elvágták a torkát.
A két férfi a hátsó ajtón jutott be a katolikus templomba reggel 10 órakor, a mise alatt. A Le Point úgy értesült, hogy Daes – kiáltással (az Iszlám Állam rövidített szinonimája) rohantak be az épületbe, és két ember torkát is elvágták, a misét tartó 86 éves papét és egy női hívőét. Később kiderült, hogy a sérült női túsz nem halt meg, de életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
A Le Figaro úgy tudja, egy apácának sikerült elmenekülnie a templomból a támadók elől, ő értesítette a rendőrséget. A terrorellenes csapatokkal együtt érkező tűzoltók az RTL France-nak elmondták, hogy a templomnál több sérült embert is találtak.
A két túszejtőt végül körbevették és lelőtték – tudta meg a Reuters hírügynökség egy rendőrségi forrástól.
A rendőrség a Twitteren figyelmeztette a helyieket és a sajtót, hogy véletlenül se menjenek a rendőrségi szalaggal elzárt területre, mert azzal akadályoznák a hatóságok munkáját – írja az MTI.
Pokolgépeket keresnek
Hierre-Henry Brandet, a párizsi belügyminisztérium szóvivője azt mondta, a rendőrség a túszejtési akciót követően egyelőre vizsgálja, hogy a támadók nem helyeztek-e el robbanószerkezetet a helyszínen.
A párizsi államügyészség terrorellenes részlege vizsgálatot indított az ügyben. Arról nem adtak részletesebb tájékoztatást, mi indokolhatja a terrorgyanút.
Hollande és Cazeneuve már úton van
François Hollande francia elnök – aki mellesleg Saint-Étienne-du-Rouvray mellett született – és Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter elvileg már elindult a település felé, ahol várhatóan beszédet fognak mondani.
Manuel Valls miniszterelnök barbár támadásnak nevezte a templomi mészárlást. „Franciaország és az egész katolikus világ is szenved. Együtt fogjuk átvészelni” – írta a Twitteren.
A meggyilkolt papot sokan gyermekkoruk óta ismerték
A pap halálhíre az egész közösséget megrázta, sokan gyermekkoruk óta ismerték.
A templom utcájában levő szépségszalon dolgozója, Eulalie Garcia elmesélte a L’Express riporterének, hogy kiskora óta ismerte a Jacques Hamelt, az ő bibliaóráira járt. Olyan embernek írta le, akire az egész város felnézett, önzetlen volt, figyelt másokra.