Iskolákban tartóztattak le diákokat Iránban az állami tévé meghekkelése miatt

A gyanúsítottakat a rezsim belbiztonsági szolgálata egyszerűen elhurcolta.

2022. október 9., 19:05

Szerző:

Hekkertámadás szakította félbe az iráni állami televízió adását helyi idő szerint szombat este, az adás helyett Ali Hamenei ajatollah, az ország legfőbb vezetőjének képe fegyver célkeresztjében jelent meg.

A műsorban éppen Hameneit ábrázoló képsorokat mutattak, amelyeket azonban váratlanul az immár negyedik hete zajló országos tüntetéssorozaton meggyilkolt nők képei váltottak fel, majd ismét megjelent Hamenei képe, ám ezúttal vörös célkeresztben, alatt pedig fárszi nyelven „A fiataljaink vére a te lelkeden szárad” felirat állt.

A képek között látható volt Dzsina (Mahsza) Aminié is, azé a 22 éves kurd nőé, akinek halála kirobbantotta a megmozdulásokat.

Az Iran International nevű, londoni székhelyű hírcsatorna Twitteren azt közölte, a támadásért az Edalat-e-Ali nevű hekkercsoport jelentkezett, amely az év elején már a televízió weboldalát is feltörte.

A brit The Guardian online kiadása a közösségi médiában megjelent felvételekre hivatkozva arról számolt be, hogy a biztonsági erők jelzés nélküli kisbuszokkal mennek ki az iskolákba és diákokat vesznek őrizetbe. Mindemellett a hatóságok vasárnap bezáratták az iskolákat és felsőoktatási intézményeket az iráni Kurdisztán régióban.

Aminit szeptember közepén vette őrizetbe az erkölcsrendészet, mert nem viselte az előírás szerint kötelező fejkendőt, a hidzsábot. Szemtanúk szerint a nőt megverték a rendőrautóban, majd kómába esett. Három nappal később meghalt egy teheráni kórházban. A héten közzétett halottkémi szemle szerint Amini halálát nem ütések, hanem "egyéb betegségek" miatt fellépő agyi oxigénhiány okozta.

A fiatal nő ügyén túlmutatóan számos demonstráló már az iráni vezetés - egyúttal Hamenei - ellen tüntet. A megmozdulásoknak sok halálos áldozata van; jóllehet pontos számokat nem tudni, iráni ellenzéki csoportok szerint a halottak száma a 100-hoz közelít.

(Kiemelt kép: Rezsimellenes hekkerek meghekkelték az iráni állami tévé adását 2022. október 9-én. Fotó: Képkivágás az AFP videójából)

Tegnap 19:01

A büntetőtörvénykönyv előírásainak többrendbeli megsértésére és alapvető hiányosságokra hivatkozva megszűntette a szlovák legfelsőbb ügyészség a Robert Fico volt kormányfő és három társa ellen idén tavasszal bűnszövetkezet létrehozása és más vádakkal indított eljárást – közölte kedden a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a legfelsőbb ügyészség bejelentésére hivatkozva.

Tegnap 18:37

Oroszország örökre elveszítette legnagyobb energiavásárló ügyfelét, Európát – szögezte le Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) török származású ügyvezető igazgatója egy keddi energetikai konferencián.