Iránban több mint 500 napja bebörtönözve tartanak egy EU-alkalmazottat

Iránban több mint 500 napja börtönben tartanak egy svéd férfit, aki az Európai Unió (EU) alkalmazásában áll – erősítette meg a sajtóban már megjelent információt Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője újságíróknak Cádizban kedden.

2023. szeptember 5., 16:46

Szerző:

A 33 éves Johan Floderus személyazonosságát a The New York Times című amerikai napilap hozta nyilvánosságra hétfőn, beszámolva arról, hogy az EU külügyi szolgálatának (EEAS) munkatársát turistaként egy magánlátogatás során fogták el még 2022 áprilisában, majd Irán kémkedéssel vádolta meg.

„Fáradhatatlanul dolgozunk Floderus szabadon engedéséért” – nyilatkozott az ügyről Borrell, hangsúlyozva, hogy a svéd férfit jogtalanul tartóztatták le Iránban. Az uniós főképviselő kijelentette: a svéd hatóságok és az európai uniós intézmények szoros együttműködésben igyekeznek elérni Floderus elengedését.

Irán tavaly júliusban jelentette be, hogy letartóztatott egy férfit kémkedés gyanújával, két héttel azután, hogy Hamid Núri iráni állampolgár életfogytiglani börtönbüntetést kapott Svédországban.

Teherán kémkedés miatt és egyéb nemzetbiztonsági vádakkal az elmúlt években több külföldit is bebörtönzött, és csak fogolycsere fejében engedte őket szabadon. Idén júniusban több elítélt európait, köztük egy dán és két osztrák állampolgárt bocsátott szabadon egy pokolgépes merénylet kitervelése miatt elítélt iráni diplomata hazaengedéséért cserébe.

(Kiemelt kép: illusztráció. Rohamrendőrök és a baszidzsik – az Iszlám Forradalmi Gárda felügyelete alatt működő félkatonai önkéntes erő Iránban – egy 2009-es iráni tüntetésen. Fotó: Ali Rafiei / Middle East Images via AFP)