Lekapcsolták az irániak az atomerőművükben elhelyezett kamerákat

A kamerarendszer 80 százaléka továbbra is működik, azt figyelik, megy-e az engedély nélküli urándúsítás. Egyes kamerák üzemen kívül helyezését maga az iráni állam jelentette be.

2022. június 8., 17:01

Szerző:

Irán szerdán kikapcsolt két, a Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség (NAÜ) által felszerelt megfigyelőkamerát - számolt be a síita állam televíziója.

Az iráni atomenergiai hivatal a Mehr iráni hírügynökséghez is eljuttatott közleményében kiemelte, hogy a két kamera üzembe helyezését Teherán korábban „önként, jóakarata jeléül és a megegyezetteken felül” engedélyezte, ám azt tapasztalta, hogy a gesztust a NAÜ „nem értékeli, s az Iránra rótt kötelezettségek részének tekinti”

A kamerarendszer 80 százaléka továbbra is működik - tették hozzá.

A kamerák lekapcsolásakor jelen volt Behrúz Kamalvandi, a hivatal szóvivője is, aki később újságíróknak nem zárta ki, hogy "további lépéseket fognak tenni".

Jóllehet a tájékoztatásból nem derül ki, hol szerelték le a kamerákat, Iránban a hivatalos közlés szerint két urándúsító üzem működik, Fordóban és Natanzban.

A NAÜ egyelőre nem kommentálta a bejelentést.

Mindeközben Mohamed Eszlami, az iráni atomenergia hivatal vezetője Teheránban leszögezte: a síita állam nem folytat semmilyen titkos nukleáris fejlesztést, és minden ilyen jellegű állítást politikailag motiváltnak, az erre vonatkozó dokumentumokat pedig hamisnak nevezte.

Bécsben áprilisban kezdődtek az iráni atomalku megmentését célzó egyeztetések. Az Irán és a hat nagyhatalom - az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja (Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Franciaország és Nagy-Britannia), valamint Németország 2015-ben szerződésben megállapodott, hogy az iráni atomtevékenységek korlátozása fejében fokozatosan csökkenti a Teherán ellen elrendelt büntetőintézkedéseket.

Donald Trump akkori amerikai elnök 2018-ban egyoldalúan kiléptette országát a szerződésből, és újból bevezette az iráni gazdaságot fojtogató szankciókat. Irán válaszul fokozatosan felmondta a saját  kötelezettség-vállalásait.

(Kiemelt kép: Ebrahim Raíszi iráni elnök (b) és Mohammad Eszlámi az iráni atomügynökség elnöke látogatést tesznek a Buser-i nukleáris erőműnél 2021. októberében. Fotó: AFP/HO/Iráni Elnöki Hivatal)

Tegnap 21:59

Nem szabad megfosztani a nőket jogaiktól a reproduktív jogok területén, az Európai Unió kötelezettséget vállal arra, hogy az emberi jogokat, köztük a nők és a lányok jogait minden körülmények között védelmébe veszi – jelentette ki Helena Dalli, az Európai Bizottság egyenlőségért felelős tagja Strasbourgban hétfőn.