A húszik fegyvereire mért légicsapást az Egyesült Államok

Az Irán által támogatott húszik rendszeresen lőnek a kereskedelmi hajókra, melyeket egy nyugati flotta védelmez, élén az Egyesült Államok hadihajóival. 

2024. január 18., 09:41

Szerző:

Az Egyesült Államok negyedszer hajtott végre légicsapásokat az Irán által támogatott húszik ellen Jemenben, ezúttal 14 rakétát vettek célba, amelyeket az Egyesült Államok szerint a Vörös-tengeri hajózás elleni támadásokra szánhattak a Washington által globális terrorizmussal vádolt, Irán támogatását élvező húszik – írta a 444.

A húszi fegyvereket az amerikai haditengerészet hajóiról kilőtt Tomahawk rakétákkal találták el. Amerikai tisztviselők szerint ezek a szerdai csapások megelőző jellegűek voltak, és olyan, indítósínen lévő rakétákat semmisítettek meg, amelyeket a közeljövőben lőttek volna ki.

Hétfőn a húszik egy másik amerikai hajót is eltaláltak egy ballisztikus rakétával, az volt az első sikeres támadásuk amerikai hajó ellen a hadjáratuk kezdete óta.

Január 10-én egy brit királyi hadihajót támadtak meg a húszik a Vörös-tengeren. A londoni védelmi tárca vezetője szerint a húszik támadásának célpontja a brit királyi haditengerészet Diamond nevű rombolója volt, amely a térségben járőrözik. A Diamond fedélzeti tűzfegyvereivel és Sea Viper rakétákkal számos támadó drónt semmisített meg, amelyek közül több a hadihajó felé tartott, mások pedig kereskedelmi hajókat fenyegettek.

A húszik novemberben kezdték támadni az áruszállító hajókat a Vörös-tengeren, ami a világkereskedelem egyik legfontosabb és legforgalmasabb hajózási útvonala. David Cameron vrit külügyminiszter a The Sunday Telegraph című konzervatív lapban megjelent írásában úgy fogalmaz: Nagy-Britannia mindig a hajózás védelmére kel, és a jövőben is készen áll arra, hogy „a szavakat cselekvéssel támassza alá”.

Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság január 11-én légicsapások sorozatát indította a húszik több tucat célpontja ellen, a mostani akcióból azonban a britek kimaradtak. A csapások – amelyeket Ausztrália, Bahrein, Hollandia és Kanada is támogatott – azután kezdődtek, hogy a lázadók figyelmen kívül hagyták azt az ultimátumot, hogy hagyjanak fel a térségben elkövetett támadásaikkal. Washington szerint a légicsapások „csökkenteni fogják a húszik képességeit, hogy folytassák a Vörös-tengeren, a Bab-el-Mandeb-szorosban és az Ádeni-öbölben a nemzetközi és kereskedelmi hajózás elleni vakmerő támadásaikat”.

Jemenben polgárháború pusztít, amely 2015-ben eszkalálódott, amikor a húszik átvették az ország nyugati részének nagy részét a nemzetközileg elismert kormánytól, és a szaúdi vezetésű koalíció beavatkozott, hogy helyreállítsa uralmát. A harcok több mint 160 000 ember halálát okozták, és a világ egyik legsúlyosabb humanitárius válságát váltották ki. 

(Kiemelt kép: a húszi lázadókhoz tartozó hajók tagjai járőröznek a Vörös-tengeren 2024. január 4-én. Fotó: AFP)