Közös közlemény: önvédelmi lépés volt a jemeni húszik elleni brit-amerikai támadás

Az önvédelemhez fűződő jog alapján hajtott végre támadásokat Nagy-Britannia és az Egyesült Államok a jemeni húszi lázadók katonai létesítményei ellen – áll az akcióról pénteken kiadott közös közleményben.

2024. január 12., 13:10

Szerző:

A londoni miniszterelnöki hivatal által ismertetett kommünikét a brit és az amerikai kormány mellett Németország, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Korea, Hollandia, Dánia és Bahrein is aláírta. A közös nyilatkozat előzményeként péntek hajnalban a brit és az amerikai fegyveres erők célzott csapásokat hajtottak végre a húszik állásai ellen. Az akcióban brit részről négy Typhoon harci repülőgép vett részt. A Downing Street tájékoztatása szerint a közös brit-amerikai támadásokhoz Hollandia, Kanada, Ausztrália és Bahrein „nem műveleti jellegű” támogatást nyújtott.

A pénteki közös közlemény hangsúlyozza, hogy az akció előzményeként, a sorozatos figyelmeztetések ellenére a húszik jogsértő, veszélyes és destabilizáló támadásokat hajtottak végre a Vörös-tengeren közlekedő hajók ellen. A nyilatkozat kiemeli, hogy az elmúlt hetekben számos ország követelte hivatalos felhívásokban a húsziktól a támadások leállítását, és ugyanerre szólította fel a jemeni húszi lázadókat az ENSZ Biztonsági Tanácsának január 10-én elfogadott 2722-es számú határozata is. A közlemény szerint a húszik november közepe óta kéttucatnál is több támadást intéztek kereskedelmi hajók ellen a Vörös-tengeren, és ez „nemzetközi léptékű kihívásnak” felel meg.

A precíziós ellencsapások célja az volt, hogy gyengítsék a húszik képességét a világkereskedelem és a nemzetközi hajózószemélyzetek élete elleni támadások elkövetésére a világ egyik legkritikusabb fontosságú hajózási útvonalán – áll a pénteki közös nyilatkozatban. 

A kommüniké szerint a brit és az amerikai fegyveres erők az egyéni és a kollektív önvédelemhez fűződő, az ENSZ alapokmányában is megfogalmazott joggal összhangban hajtottak végre közös műveletet számos célpont ellen a húszik ellenőrzése alatt álló jemeni térségekben.

A pénteki akció demonstrálta, hogy a résztvevő országok közös elkötelezettséget vállaltak a hajózás és a nemzetközi kereskedelem szabadságának, valamint a tengerészek életének megvédésére a jogsértő és indokolhatatlan támadásoktól – áll a közös nyilatkozatban. Az aláíró országok hangsúlyozták: céljuk továbbra is a feszültség enyhítése és a stabilitás helyreállítása a Vörös-tengeren. „Legyen azonban világos az üzenetünk: nem fogunk habozni, ha emberéleteket kell megvédeni és a kereskedelem szabad áramlását kell biztosítani a világ egyik legkritikusabb fontosságú vízi útvonalán a fenyegetések folytatódása esetén” – fogalmaz a pénteki közös közlemény.

Ahogy arról beszámoltunk, a brit királyi légierő (RAF) célzott csapásokat hajtott végre a jemeni húszi lázadók katonai létesítményei ellen, miután a húszik támadásának egyik célpontja a brit királyi haditengerészet Diamond nevű rombolója volt.

(Kiemelt kép: A HMS Diamond brit romboló áthajózik a Szuezi-csatornán. AFP PHOTO/STR)