Holland altábornagy: fel kell készülni az Oroszországgal való háború lehetőségére

A holland hadseregnek és társadalomnak fel kell készülnie az Oroszországgal való háború lehetőségére – jelentette ki Martin Wijnen altábornagy, a holland hadsereg leköszönő parancsnoka a De Telegraaf napilapnak adott csütörtöki nyilatkozatában.

2023. december 28., 12:31

Szerző:

Wijnen szerint Hollandiának követnie kellene Svédország, Finnország és a balti államok példáját, mivel azok – földrajzi közelségük miatt – jobban felkészültek egy esetleges fegyveres konfliktusra Oroszországgal. A holland társadalomnak fel kell készülnie, nem szabad azt gondolnia, hogy biztonsága garantált, csak azért mert 1500 kilométer választja el Oroszországtól – idézte a De Telegraaf az altábornagyot. Wijnen figyelmeztetett, hogy Oroszország egyre erősebb katonailag, ezért a mainál felkészültebb holland hadseregre van szükség elrettentésként.

„Oroszország csak a robusztus fegyveres erő nyelvét érti. Ezért fontos orvosolni a holland hadsereg létszámhiányát” – tette hozzá. Reményét fejezte ki, hogy az idén skandináv mintára bevezetett önkéntes sorkatonai szolgálatban évente két-három ezer fiatal vesz majd részt, akiknek egy része a katonai pályát választja vagy tartalékos lesz. Wijnen január elején távozik posztjáról, és az infrastrukturális és vízügyi minisztériumhoz tartozó infrastrukturális ügynökség főigazgatója lesz.

(Kiemelt képünkön: Martin Wijnen altábornagy, a holland hadsereg leköszönő parancsnoka. Fotó: Heiko Becker / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)