Hirtelen forradalom – Menekülnek a moldovai oligarchák
A történet politikai fikcióként is olvasható. Június 3-án hétfőn három különgép érkezik Moldovába, ahol hónapok óta tart a politikai válság. Az ország a kontinensen szinte minden szempontból a statisztikák végén áll. Lakóinak nagy része idegen útlevelet használ, a népesség legalább egyharmada külföldön dolgozik. Ipara csődben, a külföldi turisták elkerülik. Szomorú ország, a legtehetősebb darabja ráadásul majd huszonöt éve szakadár állammá vált, ahol egyébként idegen csapatok is állomásoznak.
Egyértelmű csődtömeg, amelyet oligarchák uralnak. Van a fő oligarcha, Vlad Plahotniuc, akit a nép Bábjátékosként emleget. Ő volt még azon a hétfőn az országban a legfőbb tulajdonos, aki kézben tartotta az ügyeket. A különgépek utasai gyors tárgyalásokat folytattak a politikai élet főszereplőivel. Valami visszautasíthatatlan és egyeztetett ajánlatuk lehetett. Radikális politikai fordulat kezdődött, irreális események zajlottak. A gépek utasa volt Dmitrij Kozak orosz miniszterelnök-helyettes, a moldovai–orosz gazdasági kapcsolatok elnöki különmegbízottja, Johannes Hahn, az EU bővítési és szomszédsági ügyekkel foglalkozó biztosa és Bradley Freden, az amerikai külügy kelet-európai osztályának igazgatója. Három nagyágyú. Chișinăuban biztosan azok.
Eddig sem a helyi, sem a külföldi elemzők nem álltak elő biztos információval, hogy mivel bírhatták rá a beutazók a moldovai politikusokat az engedményekre. Legvalószínűbbnek az tűnik, hogy az oroszok és nyugati partnereik előzőleg megállapodtak, hogy két lépést hátralépnek, hogy a kis ország kivergődhessen a geopolitikai megosztottság csapdájából. Moszkva lépése biztosan javítja az ország nemzetközi arculatát, így számolhattak Vlagyimir Putyin elnök környezetében. Más feltételezés szerint az oroszokat irritálta, hogy a transznisztriai bábállamuk főnökei túl jó üzleti-politikai kapcsolatot építettek ki Plahotniuckal. Nem engedhetik meg maguknak, hogy a tiraszpoliak túlságosan önjárók legyenek, különös tekintettel az ukrajnai helyzetre.
A februári választások nyomán parlamenti patthelyzet alakult ki. Három fő erő került be a parlamentbe. A legtöbb szavazatot az oroszbarátnak mondott szocialista párt, a PSRM kapta, amelynek tényleges vezetője Igor Dodon, az ország elnöke. A második erő az ACUM (Most) pártszövetség. Nyugatos erő, fő programja az oligarcharendszer felszámolása, az országot kizsigerelő és kirabló maffiózók felelősségre vonása. A harmadik nagy párt a demokraták, a PDM. Ez Plachotniuc csapata, amely a felszínen Nyugat-barát, oroszellenes jelszavakkal lép fel.
A választások előtt a pártok nagy esküvéseket tettek, hogy soha nem lépnek szövetségre fő ellenfeleikkel. Korábban a PSRM és a PDM képviselte a társadalom geopolitikai alapú megosztottságában a két fő erőt. A szocialisták Moldovát Moszkva felé irányítanák. Dodon megígérte, hogy kilépteti az államot az EU-val kötött társulási szerződésből. Azt ígéri, hogy Oroszország, ha követik instrukcióit, biztos piaca lesz a mezőgazdaságnak, megveszi az itt termelt rengeteg bort, és ezzel fellendíti a gazdaságot. A vendégmunkások egy része már most is Oroszországban boldogul, erősítve az oroszbarát, szovjetnosztalgiás érzelmeket. A moldovai ortodox egyház is Moszkva felé terelgeti nyáját.
A PDM eddig az ország nyugati fejlődésének, az EU-hoz való közeledésének programját hirdette, inkább az oroszellenes oldalhoz sorolták. Igen ám, de belföldön és külföldön is tudott volt, hogy a PDM Plahotniucnak és alvállalkozóinak a politikai fedőszerve, az eszköz, amellyel megszállták és kirabolták az államot. Egy darabig a nyugati partnerek feltehetően arra biztatták a harmadik erőt, az oligarchiaellenes ACUM-ot, hogy egyezzen ki a PDM-mel. Erre a pártszövetség vezetőjeként, Sandu és Andrei Nastase nem volt hajlandó. Mozgalmuk egésze arra épült, hogy kiszakítsák az országot a Bábjátékos és csapata kezéből. Feltehetően felismerték, hogy ha segítségükkel Plahotniuc hatalmon marad, zsebre teszi az ország számára elérhető EU-forrásokat, ők pedig minden politikai hitelességüket elveszítik.
Viszont a parlament feloszlatása, az új választások kiírása sem ígért semmi jót. Ráadásul feltehetően tudhattak róla, hogy a PDM, illetve maga Plahotniuc megkereste Dodont, és a koalícióért cserébe teljes oroszbarát politikai hátraarcot ígért. Ezt maga az elnök mondta el egy orosz nyelvű helyi lapnak a „hirtelen” események után. Ekkor már arra is hajlandó lett volna a PDM vezetője, hogy elfogadja Moldova és Transznisztria szövetségi állammá alakításának tervét. Ezt korábban Kozak Moszkvából hozta a Dnyeszter-menti konfliktus megoldására. A további lehetséges „tagállamok” a török nyelvű gagauzok autonóm területe s a főleg bolgárok lakta Taraklia körzet.
A magas rangú külföldi politikusok befolyására elkezdett tárgyalásos parlamenti „forradalom” meglepte a PDM-et. A nyugati szövetséget hirdető és román nacionalista ACUM megállapodott a Moszkvára tekintő és önálló moldovai identitást valló PSRM-mel. Az így létrejött többség a parlament elnökévé választotta Zinaida Greceanîit, a szocialisták vezetőjét. A miniszterelnök Sandu lett, és sürgősen kormányt is alakított Dodon megbízásából. A Plahotniuc-csapat ellencsapása nem maradt el. A zsebükben lévő alkotmánybíróság ideiglenesen eltávolította hivatalából Dodont. Arra hivatkoztak, hogy az elnök alkotmányos mulasztást követett el, a parlamentet fel kellett volna oszlatnia, mivel az nem alakított kormányt a rendelkezésére álló három hónap alatt. Ezt az alkotmánybíróság 90 napra „fordította” le, az új többség szerint viszont ők még a tényleges három hónap elteltén belül voltak egy nappal. Az alkotmánybíróság Pavel Filip eddigi kormányfőt bízta meg az államfői hivatal ideiglenes ellátásával. Egy hétig tartó kettős hatalom vette kezdetét, két kormánnyal és két köztársasági elnökkel.
Június elején minden érdekelt nemzetközi főszereplő az új koalíciót, Sandu kormányát ismerte el. Putyin a PDM embereinek kormányzását a hatalom kisajátításának, visszaélésnek minősítette. Az EU több tagállama is elismerte az új koalíciót. Az Egyesült Államok is, noha Filip kormánya egy egész futballstadiont ajánlott, hogy a helyén méltó amerikai nagykövetséget építhessenek. Azt is bejelentette, hogy átviszi Moldova izraeli nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe. A PDM tüntetői napokon át megakadályozták, hogy a Sandu-hívek megközelítsék a kormányépületeket.
Az új koalíció eközben készült, hogy elfogadja az ACUM által javasolt törvényt, amely kimondja, hogy Moldova az oligarcha által kisajátított állam volt, s ezt az állapotot megszüntetik. A rendőrség pár napig még Plahotniucnak engedelmeskedett, és az utcán néhány ezer tüntető táborozott a PDM nevében. A buszokkal szállított emberek napi 20-50 eurónak megfelelő moldovai leit kaptak. Dodon politikai tanácsadója bejelentette, hogy a Dnyeszteren túli „köztársaságból” fegyveresek készülnek Chișinăuba az oligarcha védelmére.
Pénteken, június 14-én azonban vége lett ennek az állapotnak. Reggel egymás után több magángép is érkezett Chișinău nemzetközi repülőterére. Filip bejelentette, hogy kormánya lemond, de nem ismeri el törvényes kormánynak Sandu kabinetjét. A PDM miniszterei kiköltöztek a hivatalokból. Dodon megüzente az alkotmánybíróknak, hogy már nem kell félniük, és revideálhatják korábbi, nyomás alatt hozott döntésüket. Az új kormány munkához látott. A miniszterelnök a Reutersnak azt mondta, kormánya be fogja tartani az elődei által kötött nemzetközi egyezményeket, beleértve az EU-val 2014-ben kötött politikai és kereskedelmi egyezményt.
