Hetven tűzoltó is kevés volt: gyerekek is meghaltak egy londoni lakástűzben

Öt ember, köztük három gyerek vesztette életét hétfőn egy londoni lakástűzben. Valamennyien ugyanannak a családnak a tagjai voltak.

2023. november 13., 18:01

Szerző:

A lángok a brit főváros nyugati határában, a Heathrow repülőtér szomszédságában fekvő Hounslow kerület egyik lakóházában pusztítottak. A rendőrség beszámolója szerint a ház lakói közül egy ember eltűnt, egy másikat könnyebb sérüléssel szállítottak kórházba.

Az oltásban tíz tűzoltóautó és hetven tűzoltó vett részt.

A városrészben jelentős létszámú indiai közösség él, amely ezekben napokban tartja az egyik legnagyobb hindu ünnep, a diváli – a fény ünnepe – ceremóniáit. A rendezvények egyik hagyományos eleme a mécsesek gyújtása, az utóbbi években pedig az ünneplés részévé vált a petárdázás is.

A tűzoltóság azonban egyelőre csak annyit közölt, hogy a tűz okát nyitott kérdésként kezeli.

A hétfői szerencsétlenség az áldozatok számát tekintve a legsúlyosabb tűzeset Londonban a Grenfell Tower nevű 24 emeletes nyugat-londoni toronyházban 2017 nyarán kitört tűvész óta, amelynek 72 hivatalosan azonosított halálos áldozata volt.

(Kiemelt képünk illusztráció: tűzoltók avatkoznak be a Tower Hamlets városrészben, a Bow negyedben kitört tűznél Londonban, az Egyesült Királyságban 2023. augusztus 25-én. Fotó: Rasid Necati Aslim / ANADOLU AGENCY / Anadolu via AFP)

Karim Khan, a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze hétfőn elfogatóparancs kiadását kérte a bíróság illetékes kamarájától Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Joáv Galant izraeli védelmi miniszter és a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet több vezetőjével szemben.

Joe Biden azonnali tűzszünetet sürgetett a Gázai övezetben, Izraelt ennek végrehajtására szólította fel, valamint a kétállami megoldást említette az egyetlen járható útként a szembenállás megszüntetésére vasárnap Georgia államban egy főiskolai diplomaosztón.