Hiába a washingtoni tárgyalások, folytatódnak a hegyi-karabahi harcok 

A felek egyelőre nem látják a megegyezés lehetőségét.

2020. október 24., 13:28

Szerző:

Folytatódnak a harcok az örmény és az azeri fél között Hegyi-Karabahban azután is, hogy a két ország külügyminisztere amerikai közvetítéssel pénteken Washingtonban tárgyalt, írja az MTI. 

    Az azeri védelmi minisztérium és karabahi örmény tisztségviselők is beszámoltak szombaton újabb összecsapásokról. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter külön tárgyalt azeri és örmény kollégájával arról, hogy miként vessenek véget a csaknem egy hónapja tartó harcoknak, amelyeknek Vlagyimir Putyin orosz elnök értesülése szerint ötezer halálos áldozata van már. Korábban Moszkva közvetített a felek között, született is tűzszüneti megállapodás, amelyet nem tartottak be.      

Zorab Mnacakanján örmény külügyminiszter a washingtoni tárgyalásokat "nagyon jónak" nevezte a sajtónak nyilatkozva. Nikol Pasinján örmény miniszterelnök viszont azt mondta ezt követően, hogy egyelőre nem látja diplomáciai megoldás lehetőségét. Ilham Aliyev azeri elnök is úgy nyilatkozott, hogy "nagyon távoli" a békemegállapodás lehetősége.    

Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken Isztambulban azt mondta: Törökországnak legalább annyira joga van részt venni az azeri és az örmény erők közötti konfliktus rendezésében, mint Oroszországnak. 

 

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).