Gyászol Isztambul: legalább 29 ember meghalt

Felújítási munkák zajlottak egy isztambuli szórakozóhelyen, ahol kedden pusztító tűz ütött ki.

2024. április 2., 18:50

Szerző:

Kedden, napközben tűz ütött ki egy isztambuli szórakozóhelyen, ahol éppen felújítási munkálatok zajlottak. Legalább 29 ember meghalt – számol be róla az Index.

A városvezető, Ekrem Imamoglu azt mondta a Reuters szerint, hogy egy belvárosi szórakozóhelyen történt az eset. Közölte azt is, hogy a nyolc további sérültből heten kritikus állapotban vannak.

Mint mondta, a tüzet azóta eloltották, és a sérülteket a közeli kórházakban kezelik. Ali Yerlikaya török belügyminiszter közölte, hogy az ügyben hivatalos vizsgálat indult.

A tűz Isztambul Besiktas nevű negyedében, a Boszporusz által kettészelt török főváros európai oldalán ütött ki. A közösségi médiában több videó is megjelent a helyszínről.

Azt is közölték, hogy a felújított szórakozóhely egy 16 emeletes épületben található. 

A helyszínre érkezett Davut Gül, az isztambuli régió kormányzója is, és újságíróknak nyilatkozva megerősítette, hogy az áldozatok valóban azok a munkások voltak, akik a felújítást végezték.

Az isztanbuli kormányzó hivatala időközben közölte, hogy már 27 halálos áldozatról tudnak az incidenssel összefüggésben. Hozzátették: további három embert sérülésekkel kezelnek.  Anadolu török állami hírügynökség szerint 29 halálos áldozat van. Hozzátették: egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tüzet, de a szakértők már dolgoznak a helyszínen.

Továbbá azt is elárulták, hogy a hivatalos vizsgálat részeként a török igazságügyi miniszter, Yilmaz Tunc 5 olyan emberrel szemben is elfogatóparancsot adott ki, akik felelősek lehetnek az incidensért:

  • a szórakozóhely menedzserét,
  • a felújítási munkálatokért felelős vezetőt,
  • valamint három másik „munkahelyi vezetőt” is meg fognak hallgatni az incidenssel kapcsolatban.

Az isztambuli kormányzó hivatalának közleményéből az is kiderült, hogy a tűz először a 16 emeletes épület föld alatti részén, a -1. és -2. szinten ütött ki, valamint hogy az oltásban 86 tűzoltó vett részt 31 tűzoltóautóval (erről azóta egy videó is napvilágot látott az Anadolu török állami hírügynökségtől):

6 embert őrizetbe vettek


Nem sokkal később az Anadolu hírügynökség közölte, hogy a tűz miatt hat embert őrizetbe vettek. Ők az alábbi személyek:

  • a szórakozóhely működtetéséért felelős menedzser,
  • két olyan tisztviselő, akik a szórakozóhellyel együttműködő vállalatoknál dolgoztak,
  • a szórakozóhely könyvelője,
  • a szórakozóhely üzleti vezetője,
  • a felújítást végző vállalat vezetője.

 

Közülük egyes személyek ellen már korábban is indult büntetőeljárás más törvénysértések miatt.

A szórakozóhelynek volt működési engedélye, de a felújítás illegális lehetett


A Haber Türk hírportál információi szerint Davut Gül kormányzó azt is közölte, hogy az érintett szórakozóhely először 1987-ben kapott hivatalos működése engedélyt, és ezt legutóbb 2018-ban újították meg. Azonban utalt arra is, hogy a felújítás – az épület és a szórakozóhely jellegéből adódóan – illegálisan történhetett.

(Kiemelt képünk forrása: X)