Halálos baleset történt a legnagyobb orosz urándúsítóban

A dolgozó halálát fizikai sérülés okozta, a háttérsugárzás megfelel a természeti értékeknek a Roszatom tájékoztatása alapján.

2023. július 15., 12:44

Szerző:

Egy ember meghalt egy palack urán-hexafluoriddal történő nyomásmentesítése következtében az Ural Elektrokémiai Üzemben, a szverdlovszki régióban – írja az Interfax orosz hírügynökség tájékoztatása alapján a Telex

Az eset idején a műhelyben tartózkodó dolgozók többségét orvosi vizsgálat után már hazaküldték, életüket és egészségüket semmi sem veszélyezteti – közölte a cég. Hozzátették: a szegényített urán-hexafluorid 1,7-szer kevésbé radioaktív, mint a természetes urán, és nem jelent veszélyt az emberi egészségre. A Roszatom arról is beszámolt, hogy az érintett telephelyen a háttérsugárzás megfelel a természeti értékeknek.

„Semmiféle veszély nem fenyegeti Novouralszk város lakóit vagy az üzem dolgozóit”– mondta Jurij Minejev termelésiigazgató-helyettes.

A Szabad Európa a Reutersre hivatkozva úgy tudja, a dolgozó halálát fizikai sérülés okozta.

Az üzem azt is közölte, hogy atomerőműveknek dúsítja az uránt, és a maga nemében a legnagyobb ilyen létesítmény a világon. A baleset okait vizsgálják.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó:  168.hu Archív)