Elindult Délkelet-Ázsia első golyósvonata, 350 kilométeres óránkénti sebességgel
Őrült gyors, elektromos árammal működik, közvetlen szén-dioxid-kibocsátás nélkül és még szép is.
Indonézia vasárnap elindítja Délkelet-Ázsia első golyósvonatát, egy nagysebességű vasúti járatot, amely az ország két legnagyobb városát köti majd össze. A kínai Belt and Road infrastruktúra-kezdeményezés részét képező, és nagyrészt kínai állami tulajdonú cégek által finanszírozott, 7,3 milliárd dolláros projektet vasárnap nyitották meg a nagyközönség előtt.
A vonat a főváros, Jakarta és Bandung között közlekedik majd Nyugat-Jáva, Indonézia második legnagyobb városa és egy jelentős művészeti és kulturális csomópont között.
A nagysebességű vasútvonal elektromos árammal működik, közvetlen szén-dioxid-kibocsátás nélkül, és nagyjából kb. 350 kilométer per órával száguldanak rajta az áramvonalas vonatok.
Ezzel három óráról kevesebb mint egy órára csökkentve az utazási időt Jakarta és Bandung között – írja a CNN.
Indonézia trópusi éghajlatára módosított vonatok olyan biztonsági rendszerrel vannak felszerelve, amely képes reagálni földrengésekre, áradásokra és egyéb vészhelyzetekre – tették hozzá az illetékesek. A vonatokon első és másodosztály is lesz, valamint VIP rész.
(Kiemelt kép: Yasuyoshi CHIBA / AFP)