Megüzente a finn fegyveres erők parancsnoka: lehet jönni
A finn hadsereg felészült az orosz invázióra. Ezt a fegyveres erők vezetője jelentette be.
„Finnország évtizedek óta fel van készülve egy orosz támadásra, és kemény ellenállást tanúsítana, ha az bekövetkezne” – ezt Timo Kivinen, a finn fegyveres erők vezetője jelentette be, írja a 444.hu. A katonai vezető szerint az ország jelentős fegyverarzenált épített ki. Kivinen arról is beszélt, hogy a haditechnikai eszközök mellett az oroszok elleni harc során döntő lehet, hogy a finnek motiváltak és elszántak.
„Szisztematikusan fejlesztettük katonai védelmünket pontosan az olyan fajta hadviselésre, amelyet Ukrajnában folytatnak, a tűzerő, a páncélosok és a légierő masszív alkalmazásával. Ukrajna kemény falat Oroszország számára, és Finnország is az lenne”
– mondta Kivinen. A finn védelmi minisztérium friss elmérése szerint a megkérdezettek 82 százaléka hajlandó lenne megvédeni az országát, ha Finnországot megtámadnák. A skandináv ország még májusban, Svédországgal közösen jelentette be, hogy benyújtja csatlakozási kérelmét a NATO-ba. Finnország most négy új hadihajót, illetve 64 F-35-ös vadászrepülőgépet rendelt, de még 2000 drón megrendelését is tervezik.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó Jakub Porzycki/NurPhoto via AFP)