Felnő egy generáció, amelyik már dolgozni sem tud amfetamin nélkül
„Hiperversengő világban élünk. Egy olyan világban, ahol a verseny nem egy adott célért folyik, hanem folyamatos, véget nem érő."
A fenti mondat egy új Netflix dokumentumfilmben, a Take Your Pillsben (Vedd be a tablettáid!) hangzik el és egy, az amerikai ópiátjárvánnyal (amiről itt írtunk részletesen) párhuzamosan zajló drogkrízisről szól.
Egy halmozottan veszélyes krízisről, mivel sokan nem is veszik annak, ugyanis a szóban forgó narkotikumot orvosok százai írják fel szó nélkül különböző figyelemzavarokkal küzdő gyerekeknek és felnőtteknek.
A film az ADD és ADHD (figyelemhiányos-zavar és figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar) kezelésére használt, amfetamin tartalmú Adderall és a nálunk is kapható, metifenidát tartalmú Ritanil ész nélküli fogyasztását és annak következményeit taglalja. Csak, hogy értsük, mi a fő probléma:
az Aderral hatóanyaga, a már említett amfetamin, a speed alapja is.
Az amfetamint közel sem partidrognak találták ki. A kísérletező Gordon Alles asztmagyógyszert keresett 1929-ben, amikor is magán tesztelve a vegyületet euforikus jó érzés hatalmasodott el rajta. Igaz, éjjel izzadt, forgolódott, nem tudott az agya leállni, de amit előtte érzett, az olyan volt, mintha a teste egy óriási adag dopaminlöketet kapott volna. És valójában azt is kapott.
A harmincas évekre a Benzadrine márkanévre keresztelt amfetamint a II. világháborús katonáknak adták csomagjukhoz, hogy emeljék teherbírásukat, javítsanak a kedvükön.
A háború után már depresszió ellen használták, majd súlycsökkentésre, asztmára és narkolepsziára is felírták, jelenleg pedig az Adderall formájában a figyelemhiányos gyerekek gyógyszereként tartják számon. A gyógyszer viszont nem csak a neurológiai fejlődési rendellenességtől szenvedőkön segít. Bárki, aki beveszi, úgy érzi, sokkal jobban tud koncentrálni és könnyedén végez el terhes és unalmas feladatokat. Szóval ugyanúgy, mint a speed, ez is egy stimuláló szer.
Sokan azt hiszik, ezek a gyógyszerek, mivel orvos írja fel őket, biztonságosak. Pedig hosszú távon több súlyos mellékhatás és függés alakul ki miattuk. Ennek ellenére Amerika egyetemein úgy jár körbe vizsgaidőszakban vagy a sportolók között a pörgető, mint a cukorka, a feketepiac tele van velük. És nem csak ott, hanem a hatalmas túlórákat igénylő, főként pénzügyi, versenyszférában is népszerű. Csak néhány adat mennyire az:
- 2012-ben körülbelül 16 millió Adderall receptet írtak fel az országban főként felnőtteknek, háromszor annyit, mint 2008-ban.
- 2012-ben 116 ezer amerikai feküdt rehabilitációs intézetben amfetamin-függőség miatt.
- 2013-ban 192 ezer kilogramm Adderallt gyártottak az országban. Ez a világ amfetamingyártásának 70 százaléka.
Utóbbinak az az oka, hogy sehol nem diagnosztizálnak annyi gyereket figyelemzavarral, mint az Egyesült Államokban. A The New York Times cikke szerint 1990-ben az iskoláskorú gyerekek 3-5 százalékát tartották számon ADD/ADHD-sként, míg 2013-ra ez az arány már 11 százalékos volt és azóta is folyamatosan emelkedik. A diagnózisok számának növekedéséből pedig egyenesen következik a gyógyszerfelírások számának mgugrása. 1990-ben 600 ezer gyerek élt stimulánson, akkor főleg Ritalinon. 2013-ra már három és fél milliónak írtak fel narkotikumot, akkorra már főleg Adderallt, amit a Ritalin továbbfejlesztett verziójaként adtak ki 1996-ban az ADHD kezelésére.
A kétezres évek végére a felnőtt korosztály volt leggyorsabban növekvő fogyasztói réteg. Ekkor vált egyre szélesebb körűvé a „legális drog” használata a munkahelyen vagy egyetemeken. CSakhogy minél többet használjuk a gyógyszert, annál kevésbé hatékony, ezért megjelentek a túladagolásos, túlhasználásos esetek is. Túladagolásnál mellkasi fájdalom, ájulás, hidegrázás, láz, kontrollálhatatlan rázkódás, pszichotikus állapot léphet fel. A gyógyszer serkenti az agy dopamin termelését, így az folyamatosan pörög. A fogyasztók egy idő után, ha nem szedik a gyógyszert, fáradtak, dekoncentráltak lesznek és nem fognak tudni normálisan működni – pontosan azért, mert a túlzott dopamintermelés miatt az agy lelassítja saját dopaminrendszerét. Ekkor a fogyasztó hajlamos az adagot is növelni, ezzel pedig az addikció köre bezárul.
Ha úgy vesszük, nem véletlen, hogy mindez egy olyan országban történik, mint az Egyesült Államok. Számunkra szinte elképzelhetetlen, hogy mekkora a versenyszellem, a végletekig feszített teljesítménykényszer a Wall Streeten vagy a Szilícium-völgyben, ahol gyakorlatilag mindenki úgy érzi, hogy bármikor lecserélhetik egy jobban, gyorsabban teljesítő jelöltre. A Take Your Pills egyik szereplője, egy jó nevű pénzügyi befektető egyik munkatársa mesél arról, milyen volt, amikor egyik kollégájával két napot kaptak egy üzleti terv megírására. Nem aludtak, nem ettek, Adderallon pörögtek, és el is készültek, csakhogy amikor átadták a dokumentumot, a főnökük szinte élvezettel hívta fel a figyelmet olyan hiányosságokra, amelyek azért tátongtak az üzleti terven, mert korábban szó sem esett köztük arról, hogy a hiányzó információk is legyenek benne a dokumentumban. A férfi kiborult, elküldte a francba a főnökét, és azt hitte, másnap ki fogják rúgni. De nem, viszont kollégáját végkimerüléssel kórházba szállították, ahol már kapja az e-maileket a következő feladatokról.
A két férfi egyébként teljesen legálisan szerezte a szert. Még csak nehéz sem volt rávenniük az orvost, hogy állapítsa meg náluk az ADHD-t. Tudták, milyen tüneteket soroljanak fel, az orvos pedig naivan arra a következtetésre is jutott, hogy eddig diagnosztizálatlan figyelemzavarossal ül szemben.
Radikális változás a hozzáállásban egyhamar nem várható, tekintve hogy évi kilenc milliárd dollárt kaszáló cégekről beszélünk,
amelyek rengeteg adót fizetnek az államnak. Ez az óriási, kilencmilliárdos bevétel csak a fent említett stimulánsok eladásából származik. A tevékenység legális, törvényt nem sért, gyógyszernek minősül. Kérdés persze, hogy mire valaki megálljt parancsol, hány függő lesz már az országban.
