Felfedező körúton a francia Kis Velencében
Az alig 45 ezer lakosú Sete, a Földközi-tenger partvidékének legjelentősebb halászkikötője és az amerikai óceánjárók kedvelt megállóhelye a „legolaszabb” település Franciaországban. Az idelátogató turisták szórakoztató gasztronómiai séták során ismerkedhetnek meg a kisváros egyedülálló történetével. Olvasóinknak Venczel Katalin mutatja be a különleges élményeket kínáló mediterrán kisvárost.
A Napkirály, XIV. Lajos által alapított egykori tengeri kereskedőközpont tulajdonképpen egy félsziget, amelyet a tenger és annak sós vizű belsőtava, a kagylótermelésről híres Étang deThau fog közre. A települést csatornák és hidak szelik át, ezért emlegetik Kis Velence néven is.
A város híres szülöttei közül sokan nyugszanak a helyi temetőben, köztük Georges Brassens, a francia sanzon különleges egyénisége, Paul Valéry költő és esszéista, és Jean Vilar, a legendás színész-rendező. Mindegyiküknek külön múzeuma van szülővárosában. Sete-ben több kortárs kiállítóhely és galéria is működik, többek között az Hervé Di Rosa festő és szobrász által létrehozott egyedi gyűjtemény, a Szerény művészetek nemzetközi múzeuma (MIAM), ahol hétköznapi tárgyak láthatók művészi kontextusba helyezve.
A gazdag kulturális kínálat mellett – a francia Riviéra luxust sugárzó városaival ellentétben – Sete egyediségét az adja, hogy az évi kétmillió turista nyüzsgése ellenére is meg tudta őrizni autentikus jellegét. A város ütőerének számító Grand Canal mentén a színesre festett, itt-ott elhagyatott házak előtt katonás rendben sorakoznak a hatalmas halászhajók. A parton egymásba érnek a hal- és kagylókülönlegességeket kínáló éttermek, amelyek zsúfolt teraszain a vendégek testközelből figyelhetik a hálóikat rendezgető halászokat. A csatorna másik felén kötnek ki a vitorlások és motorcsónakok, a tenger felé eső végében pedig halpiac működik.
Sete egykoron a megfelelő tengermélység miatt lehetett a francia királyság egyik legjelentősebb földközi-tengeri kikötője. Legújabb kori történetéhez tartozik, hogy innen indult útnak 1947 júliusában az Exodus hajó Palesztina felé, több mint 4500, többségében holokauszt-túlélő zsidóval a fedélzetén. Manapság viszont a halászhajók mellett elsősorban amerikaiakat szállító óceánjárók egyik kedvelt állomása. A városka természetesen nem tudja felvenni a versenyt a 850 ezer lakosú Marseille-jel, ahova az idén 430 óceánjárót várnak, egymillió turistával. De Sete-ben is nagyon jelentős a fejlődés: idén 33 óceánjárót fogadnak – 14-gyel többet mint tavaly –, átlagban ezer utassal.
A kanadai Nancy McGee két éve él Sete-ben, kifejezetten a luxushajók angol nyelvű közönsége számára fejlesztette ki kóstolásokkal egybekötött gasztronómiai városnéző sétáit. A programba egyre több orosz és kínai turista is jelentkezik. Ezek során a városban alig néhány órát töltő látogatók a francia ételspecialitások kóstolgatása közben Sete történetét és abban a bevándorlók szerepét is megismerik.
Sete lakosságának mintegy negyven százaléka a XIX. században Nápolyból áttelepült halászok leszármazottja. Hajdan szegényesnek számító családi ételük, a macarondade mára helyi különlegességnek számít. Az idelátogató külföldiek élvezettel fogyasztják a töltött húsokkal, esetleg sült kolbásszal tálalt paradicsomszószos makarónit, vagy a kevésbé hizlaló tiellét, a fűszeres paradicsomszószba kevert polippal vagy tintahallal töltött pizzatésztából készített sós táskát. Mindkét ínyencség a XX. század második felében került kereskedelmi forgalomba, de csak Sete-ben kapható. Helyi nevezetesség a több mint százéves legendás cukrászda, a jelenleg is családi vállalkozásban működő Frescati, amelynek alapítója szintén olasz származású.
A borüzletben Nancy azt is elmagyarázza, hogy a híres bordeaux-i borokhoz képest azért olcsóbbak az itteni kiváló és friss fehérborok (mint például a Picpoul), mert a homokos talajnak és a sok napsütésnek köszönhetően Languedoc régió Franciaország legnagyobb választékot kínáló borvidéke. A vásárcsarnok sajtok alatt roskadó pultjai előtt pedig Charles de Gaulle egykori államfő híres mondatán meditálhatnak a külföldi turisták: „Hogyan lehet egy olyan országot kormányozni, amelynek 246 különféle sajtja van?”.
Az osztrigák különleges technikát igénylő megnyitásának elsajátítása közben a csoportból az is kedvet kap a kóstoláshoz, aki korábban véletlenül sem fanyalodott volna kagylóevésre. A 75 négyzetkilométer kiterjedésű belsőtóból származik a franciaországi kagylótermelés tíz százaléka, évi 12 ezer tonna. Sétahajóval közelről is megtekinthetők a vízben a „kagylóasztalok”, amelyek nyolcvan százalékán osztriga, húsz százalékán pedig fekete kagyló készül. Az Atlanti-óceánnal ellentétben, ahol a part menti hálókban az árapály vízjárásában érlelik a kagylókat, Sete-ben egykori vasúti sínekből létrehozott vasszerkezetekre akasztják fel a kötelekre rögzített kagylókat. Ezek aztán átlagosan egy év alatt nőnek fogyasztható méretűvé az erősen sós vízben, amely sajátos, mogyorós ízvilágot kölcsönöz az itteni osztrigáknak. A hatszáz családi vállalkozás mintegy 2 ezer embert foglalkoztat. A kagylótermelés az egyetlen olyan ágazata a francia mezőgazdaságnak, amely nem szorul állami támogatásra. Az osztrigához pedig kifejezetten ajánlott a helyi vermut, a Noilly Prat, amely 1813 óta változatlan technikával készül: a mediterrán klímában a szabad ég alatt érlelődve nyeri el testes ízét és arany színét.
