Feladta magát az FBI-nál Trump volt tanácsadója
Azt követően, hogy vádat emeltek ellene.
Steve Bannon hétfő délelőtt önként feladta magát az FBI-nak, két nappal azután, hogy büntetőeljárást indítottak ellene. Donald Trump egykori főtanácsadója ellen azért emeltek vádat, mert nem volt hajlandó együttműködni a Capitolium január 6-i ostromát kivizsgáló képviselőházi bizottsággal – írja a Telex.
Bannon hétfőn 10 óra előtt nem sokkal érkezett meg az FBI washingtoni kirendeltségére. Bannon a megjelent csatornák előtt azt mondta:
„Megsemmisítjük a Biden-rezsimet”.
Trump korábbi főtanácsadóját a Kongresszus megsértése miatt kívánják felelőségre vonni, múlt héten vádat is emeltek ellene, mert az idézés ellenére nem jelent meg a január 6-i Capitoliumnál történt eseményeket vizsgáló bizottság ülésén.
Bannon az elnöki előjogok elvére hivatkozva nem jelent meg az ülésen, ahol a bizottság számára tanúvallomást kellett volna tennie, és számos dokumentumot átadnia. Amennyiben a volt főtanácsadót bűnösnek találják, akár egy év börtönt vagy százezer dolláros bírságot is kaphat.
A Capitoliumot még január 6-án ostromolták meg a leköszönő elnök hívei, miután Trump azt hangoztatta, hogy a demokraták elcsalták a választást. Az ostrom során a tüntetők bejutottak az épületbe, és többen is életüket vesztették.
(Kiemelt kép: Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök egykori főtanácsadója (k) az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI washingtoni irodájához érkezik 2021. november 15-én. Fotó: Jose Luis Magana / MTI/AP)