Fatana fiai

A Károlyi István Gyermekközpont – leánykori nevén Fóti Gyermekváros – névadójának leszármazottja, Károlyi László gróf és felesége a mai napig a területen él. A központ öt szakmai egységből áll. A Kísérő Nélküli Kiskorúak Otthonában élnek a menekült fiatalok. A Különleges Gyermekotthon lakóinak hatvan százaléka kerekesszékes. Ők mozgássérült vagy más fogyatékossággal, vaksággal, szívproblémákkal küzdő 18 év alatti fiatalok. A Speciális Gyermekotthonba pedig 12 évesnél idősebb, pszichés problémákkal élő fiúk kerülnek. A központ két utógondozó szakmai egységet is működtet, itt a magyar és a menekült fiatalok továbbtanulás mellett legfeljebb 24 éves korukig élhetnek. A Gyermekközpont szakemberei szeretnék az ellátást egy kisebb nevelőszülői hálózattal is kiegészíteni.

– Hé, se kabát, se pulóver? – kiált a parkban Fatana.
A fiú legyint, pólóban sem fázik. Fatana elneveti magát, persze, szerinte sincs hideg, blúzban és kardigánban sétálgat velünk. Én összehúzom a kabátot, pokolba kívánom a szűnni nem akaró esőt. A Tilos a dohányzás felirat is maszatolódik. Az angol, francia, német és orosz fordítás mellett héberül, de az Afganisztánban használatos pastu és dari nyelveken is szól a figyelmeztetés.

A negyvenhektáros park mélyén, a nemzetközi ifjúsági klubban kora délután kezd beindulni az élet. A sarokban kiszuperált motorszimulátor, adomány. Előtte csocsó, biliárdasztal. A falnyi festményen szignó, „Szurcsik, 1959”. Miközben a képen csákós gyerekek játszadoznak egy pónival, üldözik a pöttyös labdát, és csaholó kiskutyáktól övezve libikókáznak, a szomszéd szobában szomál, ghánai, afgán fiúk facebookoznak.

Mohsein, aki Afganisztánban született, épp egy Jackie Chan-filmrészletet néz a You Tube-on, miközben fél szemmel a Facebookot is figyeli (borítóképe: I love Afghanistan) és skype-ol. Embercsempészek segítségével jutott Iránon, Törökországon, Görögországon, Macedónián és Szerbián át Magyarországra. „Otthon baj van, kicsit háború. Nem jártunk suliba.” Szülei és testvérei is elmenekültek a polgárháború elől. Most Azerbajdzsánban vannak. Vagy Törökországban. Vagy Iránban. Mohsein nem tudja. Nyakában életfa-medál, arcán kreol mosoly.

– A fiainkat imádják a lányok, akik a központ területén lévő iskolákba járnak. Versenyeznek értük, mi meg figyelünk, nehogy félreértés legyen. Keleten a nők számára kevesebb a szabadság – mondja Fatana.

A menekült fiataloknak napi négyszeri étkezés és – akárcsak más kiskorúaknak – teljes körű ellátás jár. Ám az érkezők fele egy héten belül, sokszor még az első éjszakán elszökik. A központ hatósági jogosultsággal nem rendelkezik, erőszakkal nem tarthatnak itt senkit. A maradók negyede egy hónapon belül lép le. Tavaly csaknem húsz ország menekültjei kerültek Fótra. Hetven százalékuk Afganisztánból jött, de kosovói, algériai, szír, marokkói, szomál, bangladesi fiatalok szintén megfordultak itt, sőt egy nepáli fiú is. Akadt már 13 éves lakó, de a többség 16-17.

A schengeni határ

Fatana telefonja sosincs kikapcsolva, hiszen bármikor hívhatja a határrendészet. Ha valaki bizonyíthatóan faji, vallási vagy politikai okokból lett üldözött, tíz évre szóló menekültstátust kaphat. De a legtöbb fiatal beéri az ötéves oltalmazotti státusszal, ami azt bizonyítja, hogy ha a fogadó ország visszaküldené őket szülőföldjükre, akkor lényegesen rosszabb körülmények várnának rájuk.

– Ha bárhol a világon polgárháború robban ki, általában Fóton is megjelennek az onnan menekülők – mondja Kádas István igazgató. – Mióta Kijevben instabil a helyzet, felkészültünk az ukrán gyerekek fogadására, van a nyelvüket beszélő munkatársunk. De nem csak ukránok várhatók. Abban az országban, ahol komoly konfliktusok vannak, lazul az ellenőrzés, könnyebb az embercsempészek dolga. Nekik a schengeni határ a cél.

A tarifa változó. Egy Afganisztán–Bécs-túra 8 és 15 ezer euró között mozog, akad fiú, aki 35 ezer dollárért jutott Magyarországra. Vagyis bár európai fogalmak szerint szegény menekültek érkeznek, a helyi viszonyok között gazdagnak számítanak azok, akik el tudják indítani a gyereküket.

– Mi a tévében sem engedjük végignézni azokat a borzalmakat, amiket ezek a fiatalok a saját szemükkel láttak. Képzelheted, milyen körülmények között élhetnek, ha egy szülő inkább úgy dönt, eladja a házát, a földjét, és elindítja a gyerekét a vakvilágba – magyarázza Fatana.

Külön csónakban

Az afgán családokban megszokott a nyolc-tíz gyerek. Az apa halála után akár egy 16 éves fiú is családfenntartó lehet: kecskepásztor lesz, megpróbálják beszervezni katonának a tálibok vagy az állami hadsereg. S bár a helyi szokás szerint fejből kell tudni a Koránt, és beszélni angolul, kevesen járnak iskolába. A lányok 95 százaléka analfabéta. A házakban ritka az angol vécé, általában szabad tűzön főznek. Így Fóton nemcsak a magyart, de a saját nyelven való írást is tanítani kell, meg például az automata mosógép trükkjeit. Mármint azoknak, akik nem szöknek tovább. Mert az álom Bécs, Németország, Dánia és Norvégia.

– Egyszer bejött egy pakisztáni fiú az irodámba. Kezet csókolt, mondta, nagyon szeret. Feleltem, én is szeretem. Mire bólintott, jó, akkor csak egyetlen kérése van: ültessem kocsiba, és vigyem el Bécsig.

Persze ha Fóton megtudják, hogy egy gyereknek közeli hozzátartozója Nyugaton él, segítik a családegyesítést. Megesett, Olaszország felé külön csónakba került egy apa két gyerekkel, meg az édesanya másik néggyel. Utóbbiak végül eljutottak Norvégiába, de az édesapa eltűnt. Csak a két testvér került Horvátországon át hazánkba. Itt másfél év múlva kiderült, hol él az édesanya. Csakhogy két gyerek még mindig Afganisztánban van.

S bár a kabuli fiataloknak fogalmuk sincs, hol van Oslo, azt mégis tudják, hogy a skandináv juttatások igen bőkezűek. Norvégiában a menekültek fejenként havi 450 eurót kapnak, és meghatározott ideig lakást.

– A testvérem Németországban él a gyerekeivel. Havi háromezer eurót kap, a ház körüli teendőkben bejárónő segíti, ha valami elromlik a lakásban, azt is az állam fizeti – mondja Fatana.

Ha pedig a menekültek feketén munkát is vállalnak, végképp megéri elindulni a kecskepásztorkunyhókból. Ezért az embercsempészeket sem tartják bűnözőknek. Parkoltassák őket napokig egy szerb temetőben, zsúfolják rakásra egy kamionban, gyalogoltassák hetekig – ha elérik a célt, megérte a biznisz. A legjobbak híre szájról szájra terjed, de a valódi nevük sosem derül ki, telefonszámukat óránként cserélik.

– Néha megkérdezem őket, kivel jöttek. Volt, aki annyit mondott: te úgysem ismered. Nagyon drága. Büszkék arra, hogy a családjuk ki tudta fizetni az útjukat – meséli Fatana.

Fontos, hogy a Kísérő Nélküli Kiskorúak Otthonában, az ott lakókban a csempészek ne lássanak piacot. Ezért Fatana és kollégái fokozottan védik a fiatalokat, még a pontos létszámot sem tudhatjuk, felismerhető fotót beleegyezésükkel sem készíthetünk róluk.

Kabulban született

Fatana 2013 augusztusa óta vezeti az otthont, huszonkét éve él Magyarországon. Kabulban született, négy fiú- és egy lánytestvére van. Jómódú család az övék, édesapja katonatisztként szolgált. Fatana tizenkét éves korában veszítette el.

– Tizenöt voltam, amikor az iskolából hazaérve anyám mondta, jó híre van, férjhez adott. Nem örültem, de nálunk ez a szokás. Felnőtt férfi kellett a családba, a leendő férjem pedig 13 évvel volt idősebb nálam. Magyarországon tanult az állatorvosi egyetemen, édesapám rokona. Anyám egyedül azt kötötte ki, hogy tanulhassak, ezt a férjem be is tartotta.

Fatana tizenhét évesen szült először, aztán bölcsészkarra, angol szakra járt Kabulban. Harmadéves volt, amikor férje kandidátusi ösztöndíjat kapott Magyarországon, ő pedig megint gyermeket várt.

– Egy hétig tartott a vonatút Tádzsikisztánon, Oroszországon keresztül, meseszép volt. 1990 decemberében érkeztünk meg a Keletibe. Emlékszem, rettegtem a mozgólépcsőtől, hogy nagy hassal leesem. Úgy szültem, hogy egy szót sem tudtam magyarul, mondta az orvos, Fatika, nyomjon, én meg csak néztem.

Később a gyógypedagógiai főiskolára járt, diplomával taníthatott volna a kabuli vakok intézetében. Ám közbejött a tálib háború, s maradtak. Gödöllőn élnek, férje az egyetemen tanít, ő pedig tavaly augusztusig a kisegítő iskolában dolgozott, végül már igazgatóhelyettesként. 1995-ben született meg harmadik gyermekük. Pár éve egy nap jött a telefonhívás, a tizenöt éves gyerek rosszul lett. Mire Fatana odaért, megállt a szíve. Az asszony a munkába menekült, akkor kezdett tolmácsolni, így került kapcsolatba a fóti otthonnal.

– Isten egyet elvett, és adott helyette „száz” fiút.

És mégis

Fatana hat éve járt utoljára Kabulban.

– Amikor otthagytam, Afganisztán virágzó ország volt. Legutóbb alig ismertem rá, sírtam, ahogy leszálltam a gépről. Aki teheti, eljön, akik maradnak, csak egyre lejjebb csúsznak.

És mégis. Ha nyugdíjba megy, hazaköltöznek. Hiába a por, a kosz, a robbantások, a szomszédok emlékeznek rájuk, ha álmodik, a kabuli házban találja magát.

– Itt a mai napig megkérdezik, honnan jöttem, meddig maradok. Ott jó érzés felvenni a burkát. Ráadásul sminkelni sem kell.

Az ajtóban langaléta fiú jelenik meg. Fatana magyarról pastura vált, a hangja erősebb lesz, a nyelve pergőbb. A fiú mosolyog, a főnökasszony ingatja a fejét, a fiú még jobban mosolyog, csak a telefon szót értjük. A srác szeretne hazatelefonálni, de most nem lehet. Ha tehetnék, egész nap a vonalon lógnának.

A család a téma

Odébb apró imaterem, ahová a fiatalok naponta ötször, a kötelező tisztálkodás után járnak. Meg kézműveskednek, kertészkednek, a gomba most fordult termőre.

– Imádják a bárányhúst – nevet Fatana. – Néha kapunk ajándékba állatokat, amelyeket az adományozónál ők maguk vághatnak le.
A legnagyobb gond az oktatás.

– Se a fóti, se a pesti iskolák nem készültek fel a menekültekre. Fél év speciális oktatás kellene, hogy megtanulják a nyelvet, a szokásokat, utána pedig a képességük szerinti osztályba kellene járniuk. De megértem, ha az ötödikes gyerekek mellé nem merik beültetni a 16 éves fiaimat.

A cél, hogy a fiúknak sikerélményük és szakmájuk legyen. Ám a rendszerben megjelentek a menekültellátásért járó uniós pénzekre hajtó civil szervezetek.

– Szerintünk ha egy gyerekből gáz- meg vízszerelő lesz, mert erre képes, akkor legyen az. Bizonyos szervezetek viszont elhitetik velük, hogy simán lehetnek közgazdászok, jogászok, orvosok, miközben a felvételi pontszám alapján erre semmi esélyük. Egy szomál fiunk, aki szomál–magyar szótárt állított össze, a közgázra jelentkezett. Esélytelenül, nem is vették fel. Azóta teljesen magába fordult.

Persze vannak sikertörténetek is. Két szomál lány végzett dajka, egyikük az orvosi egyetemre készül. Máskor meg ismert fodrász ajánlotta: gyakornokai ingyen levágják a menekültek haját. Végül két ügyes kezű fiú fodrásznak tanulhatott nála.

– De hiába terelek bárhogy, mindig a család a fő téma. Hogy hiányzik, és miképp tudnának az otthon maradók is Európába jönni. Folyamatosan kérdezgetik, milyen diákmunkák vannak, sokukkal találkozom a Tescóban. Télen várták a havat, mert a hólapátolásért jobban fizetnek. Afganisztánban a többség havi ötezer forintnak megfelelő pénzt keres. Ha valaki havonta száz dollárt haza tud küldeni, már sokat segített.

Több krumpli és liszt jut a vacsorába. Aztán hátha egyszer újra együtt lesz a család.