Európa meggyengülésére figyelmeztet Emmanuel Macron
A francia elnök Európa és a Nyugat meggyengülésének kockázatára figyelmeztetett egy olyan nemzetközi kontextusban, amelyben a hatalmak közötti versengés egyre fokozódik.
Ez a helyzet „inkább erősödött” és „egyre bonyolultabbá válik”, emellett „magában hordozza a Nyugat és különösen Európánk gyengülésének kockázatát” – mondta Emmanuel Macron a francia nagykövetek hétfőn Párizsban rendezett éves értekezletén.
„Tisztán kell látnunk, anélkül, hogy túlzottan pesszimistává válnánk” – vélekedett Emmanuel Macron. Beszédében kiemelt olyan jelenségeket, mint amilyen például „népességünk felhígulása” vagy „gazdaságunk a világkereskedelemben az új globális szereplők megjelenésének” következtében. „Annak a nemzetközi rendnek a fokozatos megkérdőjelezése zajlik, amelyben a Nyugatnak meghatározó helye volt, és még mindig meghatározó” – tette hozzá.
„Ez a megkérdőjeleződés a háború visszatérésének eredménye, különösen Európában az ukrajnai orosz offenzíva miatt, valamint az Ázsiától Afrikáig jellemző sérelmi politika erősödése miatt, amely kitalált vagy fantáziált antikolonializmusból és egy politikailag kihasznált Nyugat-ellenességből táplálkozik” – vélte a francia elnök.
Megerősítette azon álláspontját, hogy „el kell kerülni a világ felosztását” az ukrajnai háború miatt, egy olyan időszakban, amikor egyes déli államok nem hajlandók elítélni Oroszországot. El kell „kerülnünk, hogy olyan narratíva alakuljon ki, amely azt hirdeti, hogy ez a ti háborútok, az európaiak háborúja, és minket nem érint” – mondta a francia elnök.
(Kiemelt kép: Emmanuel Macron francia elnök beszédet mond a francia nagykövetekhez a párizsi Elysee-palotában tartott nagyköveti konferencián 2023. augusztus 28-án. Fotó: Teresa SUAREZ / POOL / AFP)