Észak-koreai munkatáborok: a rettenet listája
Hétfő óta hivatalos a rettenet listája, amelyet az ENSZ által létrehozott különbizottság állított össze az emberi jogok sérelmére Észak-Koreában elkövetett bűnökről. Tizenegy hónapig tartott a vizsgálódás, a légi felvételek és a különböző bizonyítékok megtekintése, valamint több mint 300 személy, köztük a büntetőtáborok mintegy száz egykori foglyának meghallgatása. A bizottság konklúziója súlyos erkölcsi csapást mér a rezsimre: a vétkes észak-koreai illetékesek bűnügyi felelősségre vonását szorgalmazza „valamely arra kompetens nemzeti vagy nemzetközi szervezet által”. Erről levélben tájékoztatták Kim Dzsong Unt, az ország több mint két éve regnáló soros diktátorát, aki – mint a nemzetközi sajtó rámutat – „maga is érintett lehet”.
Phenjan persze kategorikusan elutasítja a vádakat. Ez nem meglepő – de a következmények kiszámíthatatlanok lehetnek, mivel az észak-koreai rendszerben kezdettől fogva minden hatalom egyetlen személy kezében koncentrálódik. A II. világháború nyomán kettészakított félsziget északi felében a szovjet segítséggel létrehozott sztálinista diktatúra első kényura Kim Ir Szen volt, tőle fia, Kim Dzsong Il örökölte a hatalmat, az ő 2011 decemberi halála után következett az unoka.
Az emberiesség elleni bűnöket vizsgálva a három ENSZ-szakértő külön is tanulmányozta az 1990-es évek nagy éhínségét, amelynek egyik oka az önkényes gazdaságpolitika volt, és óvatos becslés szerint is több százezer áldozatot követelt. Erre az időszakra emlékezve szemtanúk számoltak be arról, miként büntették meg az éhínség elől Kínába sikertelenül menekülőket. A dezertőröket vérző sebekkel, nem egyszer családjukkal, gyermekeikkel együtt bilincsben végigvezették a határmenti városok utcáin. Volt olyan eset, amikor az orrukba hurkot téve, autó után kötve húzták őket, mialatt a városban lakó gyerekek kövekkel dobálták őket. Egy korabeli határőr bevallotta, hogy a határsértőkkel kapcsolatos parancs szerint nem volt szabad őket emberi lényként kezelni – írja Baracs Dénes a Hetek.hu-n megjelent cikkében.
A kényszermunkatáborokban, amelyek népességét ma is vagy 100 ezer főre becsülik, mindennapos a foglyok kínzása, az embertelen bánásmód. E táborokba bárki bekerülhet akár egy dél-koreai tévéfilm vagy sorozat megtekintéséért, vagy mert a feketepiacon szerez be élelmiszert. Kényszermunka az illegális határátlépés büntetése, de erre a sorsra juthat az is, aki titokban kapcsolatot próbál fenntartani a kapitalista Dél-Koreában élő személyekkel, rokonokkal.
Egy tanú beszámolója szerint a börtöntáborok rabjainak napi 10 órában téglákat kellett cipelniük, miközben egész napi élelmül háromszor öt evőkanál főtt kukoricát kaptak és egy kevés forró vizet. Öt hónap alatt 13 embert látott éhenhalni, akiknek a bomló holttestét az őrök napokig mutogatták elrettentésképp.
A rendszer szemében nemkívánatos személyek eltűnését vagy elrablását, az önkényes letartóztatásokat és a szabad véleménynyilvánítás korlátait is vizsgálták a szakértők. Az észak-koreai állam brutalitása az egész világon egyedülálló – összegezte megállapításait Michael Kirby ausztráliai bíró, a bizottság elnöke, valamint Sonja Biserko szerb emberjogi aktivista és Marzuki Darusman indonéz jogász, aki 2010-óta ENSZ-jelentéstevőként foglalkozik Észak-Koreával.
A 36 oldalas jelentéshez csatolt 372 oldalas melléklet konkrét eseteket, tanúvallomásokat ismertet. Az egyik észak-koreai kényszermunkatáborban – mondta el egy túlélő – egy csonttá-bőrré fogyott asszony gyermeknek adott életet. Az újszülött sírt, a kismama könyörgött az őrnek, hogy hagyja nála a csecsemőt. A pribék előbb megverte, majd arra kényszerítette az egész testében remegő asszonyt, hogy nyomja a víz alá a baba fejét. Az újszülött megfulladt. A táborokban ugyanis a nők nem szülhetnek, szemtanúk szerint az őrök az alultáplált terhes kismamák hasát verték, rúgták, míg elvetéltek.
A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.
