És a nők

Február végéig még látható az Alsó Belvederében a Klimt, Schiele, Kokoschka és a nők című, nagy sikerű kiállítás. A rendezők persze biztosra mentek: a címbe emelt három alkotó külön-külön is közönségvonzó, együtt meg (ki van próbálva) sokszorosan az. És ha még a nők is ott vannak (és hol lennének máshol?), akkor biztos a siker. A kurátorok azonban (írjuk ezt vastag ceruzával a javukra) nem dőltek hátra az ötlet megszületésekor, nem bízták a gazdag bécsi gyűjteményekből összeszedett anyagra az ügyet (pedig egyébként annak is elégnek kellene lennie, láttunk elég tárlatot a közelmúltban ezekből az anyagokból), hanem kitaláltak egy szellemes, új koncepciót ezekhez a jobbára jól ismert képekhez, ezekhez a zseniális művészekhez.

Azt, hogy itt tényleg a nők a főszereplők. A korabeli bécsi társadalom leghíresebb, leggazdagabb vagy legérdekesebb asszonyai, lányai, akik anno modellt ültek, álltak vagy feküdtek a három festőóriásnak, s akik ezzel a gesztussal jegyet váltottak a halhatatlanságba. Akiknek attól kezdve minden tette, minden gondolata, minden cselekedete érdekes lesz. (Legyünk igazságosak: vannak köztük olyanok, akik anélkül is ilyenek lennének, hogy bárki lefestette volna őket – ámde őket persze meg éppen azért akarták annyian lefesteni. Elég, ha e helyütt Alma Mahler nevét említjük.)

A tárlat nagy ötlete, hogy életre kelti a festmények, grafikák modelljeit: a műveket valóságos tényeken alapuló fiktív önéletrajzok, fényképek, tárgyak egészítik ki, megismerhetjük a modell élettörténetét, pályáját és persze a festőhöz (esetleg festőkhöz) fűződő viszonyát is. S jobban megismerhetünk egy izgalmas, forrongó, gazdag korszakot, ahol a kultúra, a művészet különlegesen nagy becsben állt: meg is látszott rajta.

Balogh Károly