Elindult a kvótaper Magyarország ellen

2018. január 4., 11:56

Szerző:

Hivatalosan is elindult Magyarország ellen a kvótaper, az Európai Bírósághoz megérkezett a kereset a kötelezettségszegési eljárásról.

Az Európai Bizottság Magyarországgal, Lengyelországgal és Csehországgal szemben kezdeményezte az eljárást, amiért a három ország elutasította a menekültkvótákat. Az EU-s tagállamok 2015 szeptemberében többségi szavazással elfogadták 120 ezer menekültkérő elosztását, de a három említett ország nem teljesítette jogi kötelességeit, és nem is jelezte, hogy hajlandó végrehajtani az áthelyezéseket.

Fotó: Wikipédia

Amennyiben Magyarország az Európai Bíróság ítélete ellenére sem teljesíti a rá szabott kvótákat, az Európai Bizottság újabb eljárást indíthat. Ekkor már egy figyelmeztetés után is bírósághoz fordulhat, bírság kiszabását javasolva a jogsértő tagállammal szemben.

Decemberben írtuk meg, hogy lesz a kvótaper, mert Magyarország nem volt hajlandó ideiglenesen befogadni 1294 menekültet. A bizottság keresetének megérkezése a bíróságra ennek a folyamatnak a következő fázisa. A Európai Bizottság a CEU és a civiltörvény ügyében is bírósági eljárásra tett javaslatot.

India május 6-án rakétatámadást hajtott végre Pakisztán ellen, válaszul a Pahalgamban történt, 26 hindu turista életét követelő terrortámadásra, amelyet Újdelhi szerint pakisztáni hátterű csoportok követtek el. Pakisztán jelezte, hogy válaszolni fog a támadásokra.