Elfogyott a hús, elszabadult a pokol
Elképesztő bunyó alakult ki. Videó.
Hatalmas verekedés tört ki múlt hét pénteken egy neves amerikai étteremlánc, a Golden Corral philadelphiai egységében, írja az rtl.hu. Az eset Pennsylvania állam legnagyobb városában egy büféétteremben történt.
A verekedés azután tört ki a vendégek között, amikor kiderült elfogyott a steak.
A bensalemi rendőrség elmondása szerint a verekedésben több mint negyvenen vettek részt. Az jelenleg is vizsgálják, hogy pontosan miért estek egymásnak a vacsorázni vágyó vendégek.
Az egyik alkalmazott beszámolója alapján két társaság először akkor szólalkozott össze, amikor valaki tolakodni kezdett a büfénél álló sorban, majd hosszasan válogatni a steakek közt. Később kiderült, hogy elfogyott a marhahús, erre az asztaloknál heves szóváltás alakult ki, egy férfi erősen sérelmezni kezdte, hogy neki már nem jutott. Az indulatok ekkor szabadultak el
– írják.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: JIM WATSON / AFP)