Elfogyhatnak az oroszok rakétái
Széles körben elterjedt a hír, hogy Moszkva kifogyhat a rakétákból, annak ellenére, hogy hétfőn egy nap alatt 84 rakétát lőtt ki ukrán nagyvárosokra.
Michael Clarke, biztonsági és védelmi elemző a Sky News-nak azt mondta, hogy ez azért nyilvánvaló, mert Oroszország többször is „rögtönzött” a használatukkal. „Láttunk olyan rakétákat épületekbe csapódni, amelyek tengeri rakéták, ezek féltonnás robbanófejet hordozó hajó elleni rakéták repülőgép-hordozók ellen” – részletezte a szakember.
Szerinte ha az oroszok nem szűkölködnének rakétákból, akkor többet használnának. Elmondása szerint az a „probléma”, hogy a szankciók miatt kezdenek kifogyni a rakétákhoz szükséges alkatrészekből. Több elemző is beszélt már arról, hogy Oroszország egyre inkább függ a külföldi fegyverimporttól, de viszonylag kevés nemzetközi szövetségese van.
Ukrajna hétfőn azt közölte, hogy iráni drónokat is használtak a csapásokban.
Az orosz terrorbombázás eredménye: sok civil halott és sebesült
Az eddigi összesítések alapján tizenkilencen meghaltak és 105-en megsebesültek az Ukrajnára mért tömeges orosz légicsapásokban hétfőn, közölték a helyi hatóságok a Telegramon kedden. A hétfői légitámadás volt a legkiterjedtebb az ukrajnai háború február 24-i kezdete óta. A rakéta- és dróntámadások lakott területeket és polgári infrastruktúrát értek. A légicsapásokat az ENSZ és számos ország elítélte.
(Kiemelt kép: Egy hatalmas kráter egy orosz rakétától Kijevben 2022. október 11-én. Fotó: Metin Aktas / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)