Dzsihadisták mintegy negyven embert öltek meg három támadásban

Dzsihadisták mintegy negyven  katonát, valamint polgári személyt öltek meg szombaton három támadásban a nyugat-afrikai Burkina Faso északkeleti részében – jelentette hétfőn az AFP francia hírügynökség helyi biztonsági és politikai vezetőkre hivatkozva.

2022. május 16., 18:29

Szerző:

A támadást az Önkéntesek a Haza Védelméért (VDP) nevű katonai egység ellen hajtották végre a Száhel-övezetben fekvő Guessel faluban. „A támadásban mintegy húszan haltak meg, közöttük a VDP nyolc tagja” – közölte az egyik vezető. Hozzátette, hogy ugyanazon a napon a VDP öt másik tagját és egy polgári személyt öltek meg Markoyéban, a térség  másik településén.

„Az övezetben intézkedést hoztak erősítés küldésére és a (...) lakosság megvédelmezésére” – jelentette be a vezető.

A Togo és Benin határa közelében fekvő délkeleti Kompienga tartományban kiegészítő egységekben szolgáló katonák kísérte konvojra támadtak Namouyouri településen – mondta egy másik regionális vezető, aki hozzátette, hogy mintegy tizenöt polgári személyt öltek meg.

A tartomány egyik lakója elmondta, hogy a civileken kívül három  katona is meghalt, és tucatnyian megsebesültek a támadásban.

Vasárnapra virradó éjszaka hasonló támadást hajtottak végre csendőr- és rendőrőrsök ellen az ország nyugati részén, a mali határ közelében fekvő Faramanában. A támadásban a biztonsági erők két tagja megsebesült, egy biztonsági illetékes szerint.

Burkina Faso 2015 óta olyan dzsihadista támadások célpontja, amelyeket különböző fegyveres mozgalmak, közöttük az al-Kaidához, illetve az Iszlám Államhoz tartozó csoportok hajtanak végre. A támadásoknak eddig több, mint kétezer halottjuk volt, és 1,8 millióan váltak belső menekültté.

Az ország új „erős embere”, a dzsihadista erőszakkal szemben tehetetlennek tartott Roch Marc Christian Kaboré megválasztott elnököt január 24-én megdöntő Paul-Henri Sandaogo Damiba alezredes „elsődleges feladatnak” nevezte a biztonsági kérdést.

A hatalomátvételt követő viszonylag nyugodt hetek után a Damiba vezette kormányzat a feltételezett dzsihadisták növekvő számú támadásaival találta magát szemben. A hatalomátvétel óta több száz ember esett áldozatául a dzsihadista támadásoknak.

Egy hete a Burkina Fasó-i hadsereg közleményben jelentette be, hogy legalább ötven terroristát ártalmatlanítottak az ország északnyugati, illetve délnyugati régióiban.

Április elején az államfő bejelentette, hogy helyi bizottságokat hoznak létre a dzsihadista csoportokkal folytatott tárgyalásra az erőszak megfékezésére.

(Kiemelt kép: illusztráció. Fotó: ISSOUF SANOGO / AFP)