A gúny kétélű fegyverével
Trump gúnyolódott demokrata párti ellenfelén, Joe Biden volt alelnökön is, aki pontosan, minden részletre kiterjedően megfogadja az infektológusok által javasolt szigorú elővigyázatossági intelmeket. „Bármelyik tévécsatornára kapcsolok, mindenütt csak azt hallom, hogy COVID, COVID” – méltatlankodott az elnök az észak-karolinai Lumbertonban.
„Bárcsak kocsiról kocsira odamehetnék mindenkihez. Nem szeretem ezt a távolságtartást, de szükséges. Ne fertőzzük meg egymást” – fogalmazta meg járványügyi krédóját Biden egy Philadelphia melletti autós („drive-in”) kampánygyűlésen.
A kétféle megnyilvánulás jól jellemzi az elnökjelöltek eltérő habitusát, ami a mostani kampányban szokatlan módon átrajzolhatja az amerikai politikai közvélemény hagyományos (konzervatívok kontra liberálisok) politikai törésvonalának elhelyezkedését. Sokak szemében Trump a rögtönző cselekvés embere, míg Biden biztonságra törekszik. Annak idején Barack Obama aktivizmusra ösztönző jelszava volt a „Yes, We Can”, azaz „igen, meg tudjuk csinálni”, nem lehetetlen változtatni azon, ami rossz. Trump ezt most a kampányban megpróbálta ellopni: „ne féljetek a vírustól”. (Egyesek – korántsem jóindulatú – gyanúja szerint ezt szolgálta megfertőződésének és csodálatosan gyors gyógyulásának híre, mint elképzelhető „politikai termék” is.)
Mások szerint ennek a rögtönző cselekvésnek kontárkodás és rombolás az eredménye. Abban viszont a legtöbben egyetértenek, hogy ha nem jön a koronavírus, akkor a hajlott korú Joe Biden, akitől senki nem vár igazából semmilyen nagyobb lélegzetű újítást, esélytelen lett volna a gazdasági növekedést kisajátító, önmaga zsenialitásának tulajdonító Donald Trumppal szemben. A járványkezelésben Trump finoman szólva sem jeleskedett, és ettől azok az ingadozó amerikaiak is megrettenhettek, akik az elnök otrombaságait és basáskodó hataloméhségét még hajlandóak voltak „lenyelni”.
Vannak azonban olyan elemzések is, amelyek szerint Biden előnye Trump megbetegedésekor tetőzött, azóta csökken, és a közösségi médiában nagyobb Trump támogatottsága.
A járványkörülmények nehezítik ugyan, de nem lehetetlenítik el magának az elnökválasztásnak a lebonyolítását, miként attól korábban tartani lehetett, és nem volt kizárt a halasztás sem, bár az hallatlanul megosztó döntés lett volna. Lehet levélben szavazni, illetve személyesen is előzetesen – a sokórás sorbanállás, tömegben tartózkodás elkerülése érdekében. Floriában, New Yorkban, Wisconsinban és más államokban már csaknem másfél héttel a tényleges voksolási kedd előtt le lehetett szavazni.
Így tett maga az elnök is: a floridai Mar-a-Lagóban található birtoka közelében egy könyvtárban berendezett szavazóhelyiségben leadta a voksát, mint az újságíróknak mondta, „egy Trump nevű fickóra”. Florida egyébként „billegő” – divatosabb szóval: „csatatér” állam, ahol a meccset a legkevésbé sem lehet lefutottnak tekinteni. A korábban New York-i illetőségű Trump Floridába tette át állandó lakhelyét is, de nem ez volt az egyetlen olyan jelzése, amivel hangsúlyozta, mennyire fontos neki ez a déli üdülőállam.
Szintén bizonytalan, ki nyeri el Pennsylvaniát, azt a középnyugati államot, amelynek a határán „Itt kezdődik Amerika” feliratú hatalmas tábla fogadja a keleti part felől érkező autóst. Trump 2016-ban kevesebb mint egy százalékpontnyi különbséggel nyerte el Pennsylvania összes elektorának a támogatását. (Az amerikai választási rendszerben nem a szavazatok szövetségi szinten összegzett száma a döntő, hanem az, hogy államonként ki arat győzelmet, mert az egyes államok eltérő számú elektora – elhanyagolható kivétellel – egy emberként arra adja voksát az elnök tulajdonképpeni megválasztásakor, aki az adott államban bármekkora különbséggel győzött.) Biden most a felmérések szerint valamivel erősebb Pennsylvaniában, mint ahogyan Hillary Clinton állt négy évvel ezelőtt.
Trump minden szabályszerűségből „kilógó” személyisége, valamint a járvány terjedésének nehezen kiszámítható volta miatt azonban nem csupán a tradicionális „csatatér” államokban bizonytalanok az előzetes becslések, hanem például – írja a New York Times – még a csaknem egyértelműen vörös színnel jelzett, vagyis republikánus többségű Észak-Karolina esetében sem lehet biztos az elnök abban, hogy „be tudja húzni”. (Nem véletlenül, hanem aggasztó közvélemény-kutatási jelzések nyomán jelent meg Trump az említett Lumbertonban a kampány hajrájában.)
Nagy kérdés, hogy fel kell-e készülnie a világnak végeláthatatlan jogi csatározásokra, ha nagyon szoros eredmény születik egyes államokban, miként az történt a 2000-es elnökválasztás után. Akkor Floridában az eltérés minimális volta mellett az is hozzájárult a káoszhoz, hogy a szavazólapokat lyukasztani kellett, és a lyukasztás nem mindig sikerült tökéletesen. Sok volt az olyan szavazólap, amelyen látszódott ugyan valamilyen benyomódás, de nem volt egyértelmű, hogy az sikertelen lyukasztási kísérlet következménye-e, vagy pedig a szavazó inkább meggondolta magát, és nem szavazott senkire – vagy éppenséggel több helyen próbált lyukasztani, de az nem teljesen sikerült, viszont így érvénytelen lett a voksa. A lényeg, hogy a republikánus George W. Bush és a demokrata Al Gore jogvitája végül a Legfelsőbb Bíróságon dőlt el, az előbbi jelölt javára.
Ha most is ilyesmire vagy valami hasonló konfliktusra kerülne sor, akkor a legfőbb amerikai jog- és alkotmányértelmező, illetve igazságszolgáltatási fórumon, a Legfelsőbb Bíróságon konzervatív többséggel kell számolni már a dolgok mostani állása szerint is – de lehet, hogy mire ez időszerűvé válik, akkor még inkább.
Trump ugyanis a 49 éves, konzervatív Coney Barrettet jelölte az elhunyt Ruth Bader Ginsburg liberális bírónő helyére a kilenctagú testületbe. A szenátus igazságügyi bizottsága támogatásáról biztosította a jelöltet. Az alkotmánybíró-jelölésnek az elnökválasztás utánra halasztását követelő demokrata párti szenátorok bojkottálták a szavazást, arra hivatkozva, hogy így szavazatképtelen lesz a bizottság. A szabályzat szerint ugyanis két kisebbségben levő politikus nélkül a szavazás nem érvényes. Lindsey Graham, a bizottság republikánus elnöke azonban egyszerűen eltörölte ezt a szabályt, mondván, a demokrata párti politikusok szándékosan akarták meghiúsítani a szavazást.
A szenátusban 53:47 arányban a republikánusok vannak többségben, így Coney Barrett alkotmánybírói kinevezését várhatóan megszavazzák. Ha ez megtörténik, a Legfelsőbb Bíróságon 6:3 arányban többségben lesznek a konzervatív bírák. Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje kilátásba helyezte, hogy bizottságot hoz létre annak megvizsgálására, van-e lehetőség „feltölteni” az alkotmánybíróságot, vagyis kibővíteni a kilencfős testületet.
Meg kell ugyanakkor jegyezni: bár a főbírák valóban csoportosíthatók aszerint, hogy jogfelfogásuk inkább konzervatív vagy liberális, de ez korántsem azonos a republikánus vagy demokrata „pártkatonasággal”. Jogszemléletüknek van jelentősége olyan vitatott kérdésekben, mint az abortuszhoz való jog, a menekültstátushoz való jog, illetve bámiféle kisebbségvédelem vagy eltérő hagyományok őrzése.
Ha valamilyen, a választás lebonyolításával kapcsolatos kérdés kerül a főbírák elé, akkor elképzelhető, hogy az a jogi dilemma színtisztán jogi kérdés is marad, és függetleníthető a politikai vonatkozásoktól. A 2000-es tapasztalatok alapján jogászi mérlegelés kérdése lehet adott esetben, hogy mennyire következtethető ki egyértelműen a szavazói szándék – ha a szavazás lebonyolítása nem volt kifogásolhatatlan. Ebben az értelemben már most szinte „borítékolni” lehet egy trumpi állítást: azt, hogy a levélben történt szavazatleadásnál nem zárható ki a csalás eshetősége. Ilyen esetleges kérdésnél elképzelhető, hogy a konzervatív bírák jogi lelkiismerete azt súgja majd: nem zárható ki – miközben a liberálisoké ennek az ellenkezőjét súgja.
Mi változik akkor, ha Biden győz, illetve mi történik abban az esetben, ha Trump maradhat a Fehér Házban?
Az utóbbit illetően a lapzártánk előtti legfrissebb címoldalas hír: az Axios portál megszerezte Trump állítólagos „kivégzési listáját”. Eszerint az elnök, ha újabb mandátumot kap, el kívánja mozdítani hivatalából Christopher Wray-t, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és Gina Haspelt, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatóját, valamint Mark Esper védelmi minisztert. Az FBI- és a CIA-főnök állítólag általános ellenszenvnek „örvend” az elnök környezetében, és az ő távozásuk történne meg a leggyorsabban. Az Egyesült Államokban e két, biztonsági jellegű vezető tisztség tekintetében az a szokás, hogy betöltőjük meglehetős önállóságot élvez a végrehajtó hatalmi központtól, elvégre össznemzeti érdekről van szó.
Espernek már az sem növelte a népszerűségét a Fehér Házban, hogy apolitikusan igyekszik vezetni a Pentagont – holott szintén gyakran követett amerikai szokás az is, hogy az elnök éppenséggel nem is független szakembert, hanem a másik párt valamely emberét kéri fel a védelmi tárca élére. Az Axios úgy tudja, Trump azért mérges Esperre, mert a miniszter a nyáron elvetette azt a gondolatot, hogy a hadsereget vessék be a rasszista erőszak elleni utcai megmozdulások leverésére, valamint nyilvánosan elhatárolódott attól, hogy megtisztították Trump előtt az utat, amikor az elnök át kívánt vágni a washingtoni Lafayette téren a Szent János-székesegyház irányába, hogy ott színpadiasan felmutathassa a bibliát.
Trump az Axios szerint szintén elégedetlen Betsy De Vos oktatási miniszterrel, de az ő eltávolítása állítólag „nem olyan sürgős”. Nem biztos, hogy inog a széke William Barr igazságügyi miniszternek, akire azért dühös az elnök, mert az elnökválasztás előtt nem akarja közzétenni John Durham ügyész jelentését arról, hogyan kezelte az Obama-kormányzat Trump orosz kapcsolatainak vizsgálatát. Trump reményei szerint ez a jelentés „bombaként” hatna, és eljárásokat alapozhatna meg az Obama-adminisztráció egykori magas rangú tisztségviselőivel szemben. Hírek szerint Haspel is részben azzal húzta ki a gyufát, hogy nem oldja fel egyes olyan dokumentumok titkosítását, amelyek felhasználhatóak lennének a Durham-jelentés összeállításakor. Wray FBI-igazgatónak állítólag az a bűne, hogy nem hajlandó vizsgálatot indítani Hunter Bidennek, a demokrata elnökjelölt – Obama volt alelnöke – fiának ukrajnai üzleti kapcsolatait illetően.
Függetlenül attól, hogy helytállóak-e az Axios értesülései, tény, hogy Donald Trump a múlt héten olyan elnöki utasítást (executive order) írt alá, amely megnyitja az utat a közszolgálati szféra átpolitizálása előtt, és megkönnyíti a hivatásos, nem pártelkötelezett kormányzati tisztségviselők eltávolítását.
A másik kérdésre, hogy mi változna Biden győzelmével, az az általános várakozás, hogy a demokrata elnök igyekezne mindent „visszacsinálni”, amit Trump felforgatott négy esztendőn át tartó országlása alatt. Biden lényegében a külpolitikus alelnöke volt a nemzetközi ügyekhez nem nagyon értő Barack Obamának. Most a színes bőrű Kamala Harris az ő alelnökjelöltje, aki győzelem esetén azzal a tudattal válhatna alelnökké, és kezdhetne bele a főként a belpolitikára összpontosító, egyben felkészülést jelentő munkájába, hogy legkevesebb négy év múlva nagy valószínűséggel neki kell majd demokrata párti elnökjelöltként felvázolnia elképzeléseit az amerikai gazdaság és társadalom formálását illetően. Biden időszakát – ha beköltözhetne a Fehér Házba – a jelek szerint az fémjelezné, hogy Amerika „visszatér a világba”, és vállalja a nyugati szövetségi rendszer vezető hatalmaként rá háruló felelősséget. / Kárpáti János
