XIV. Leó pápa a megválasztása óta még nem beszélt erről a témáról, ami miatt rengeteget támadják az utóbbi időben a katolikus egyházat. Most azonban állást foglalt.
Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
2014. október 1., 09:57
A 168 Óra élő rádióműsorának, a Szerda 11-nek dr. Bodnár Zoltán a Magyar Liberális Párt főpolgármester-jelöltje lesz a mai vendége.
2014. október 1., 09:47
Egy sziléziai városban, Sosnowiecben élő 65 éves beteg asszonyt szakorvosa a katowicei kórházba utalt térdműtétre. A kórházi orvos kijelölte az operáció időpontját – 2031-re.
2014. október 1., 09:26
Az Új-Kína kínai hírügynökség úgy harangozza be a mai strasbourgi meghallgatásokat, hogy most kerül sorra talán a két legellentmondásosabb jelölt: a brit Jonathan Hill, aki a pénzügyi stabilitás és a tőkepiacok felelőse lenne, valamint Navracsics Tibor.
2014. október 1., 05:30
Brüsszel szemben a magyar demokráciadeficittel címmel közölt elemzést a Le Monde. Joëlle Stolz, a mértékadó liberális lap bécsi tudósítója szerint miután „a magyar kérdés” Washington radarjára már felkerült, és a nyugati lapok szerkesztőségi írásaikban kifogásolták Brüsszel tétlenségét Orbán Viktor politikájával szemben, az új Európai Bizottságnak meg kell találnia a megfelelő módszert a probléma kezelésére.
2014. szeptember 30., 18:23
A magyaroknak nem sok kritikai észrevételük van kormányfőjükről- írja Gerfried Sperl.
2014. szeptember 30., 15:24
Nem szerepelt az eredeti programban, ám annál nagyobb lehet a zenekedvelők öröme: a Luzerni Fesztiválzenekar szólistái október 5-én hangversenyt adnak a kismartoni Esterházy-kastély Haydn Termében. Jegyek még kaphatók – részletek cikkünkben.
2014. szeptember 30., 14:53
Brüsszel szemben a magyar demokráciadeficittel címmel közölt elemzést a Le Monde. Joelle Stolz, a mértékadó liberális lap bécsi tudósítója szerint miután „a magyar kérdés” Washington radarjára már felkerült, és a nyugati lapok szerkesztőségi írásaikban kifogásolták Brüsszel tétlenségét Orbán Viktor politikájával szemben, az új Európai Bizottságnak meg kell találnia a megfelelő módszert a probléma kezelésére.
2014. szeptember 30., 14:53
Brüsszel szemben a magyar demokráciadeficittel címmel közölt elemzést a Le Monde. Joelle Stolz, a mértékadó liberális lap bécsi tudósítója szerint miután „a magyar kérdés” Washington radarjára már felkerült, és a nyugati lapok szerkesztőségi írásaikban kifogásolták Brüsszel tétlenségét Orbán Viktor politikájával szemben, az új Európai Bizottságnak meg kell találnia a megfelelő módszert a probléma kezelésére.
2014. szeptember 30., 14:20
Az NDK-menekültek előtt magyar határnyitás 25. évfordulójának közelmúlt ünnepségein nem képviseltette magát a német szövetségi kormány. A keddi prágai megemlékezésekre az ottani kelet-német menekültek szabadulásáról elment nem csak akkori szabadítójuk, Hans-Dietrich Genscher, hanem a válságok közepette szinte állandóan utazó jelenlegi német külügyminiszter, Frank-Walter Steinmeier is.
2014. szeptember 30., 12:31
Izraeli férjemmel, Orennel és fiaimmal – a hároméves Jonatánnal és a kilenc hónapos Ariellel – még augusztusban családlátogatásra utaztunk Izraelbe. Bár éppen tűzszünet volt, akkor már egy hónapja tartott a háború. A Gázai övezetet irányító Hamász rakétákkal lőtte Izraelt, a hadsereg válaszul bevonult Gázába. Úti célunk, Cur Natan mosav – izraeli szövetkezeti falu – távol esik Gázától. De a háború átírta a mi vakációnkat is.
2014. szeptember 30., 11:55
A polgármesterjelölés kulisszatitkai. A 168 Óra stúdiójában
Buják Attila, Jolsvai András, Krug Emília és Pungor András.
2014. szeptember 29., 15:17
Négy intenzív nap a Göteborgi Könyvvásáron. Rohangálás a magyar stand, a szemináriumok és a felolvasásások között. Itt van Hász Róbert, a Tiszatáj főszerkesztője, Kemény Zsófia, Háy János, Papp Tibor, és nem utolsó sorban Esterházy Péter. A magyar stand szerény, pár kortárs magyar szerző könyve magyarul, és néhány magyar könyv svéd fordításban, főleg Esterházy. Nincs kiadó, aki képviselné Magyarországot, a könyvek csak ott árválkodnak a polcokon.
2014. szeptember 29., 12:17
A magyar kormány bekeményít a bankokkal szemben. Az osztrák intézményeknek 600 millió eurót kell fizetniük. Az osztrák bankokhoz megérkezett az újabb rossz hír Magyarországról: pénteken Orbán Viktor miniszterelnök a rádióban egy újabb törvényről beszélt, amely további költségeket okoz majd a bankoknak – írja . Az osztrák lapot a szervuszausztria.hu szemlézte.
2014. szeptember 29., 09:32
Egy titokzatos táska miatt meg kellett szakítani a Gdanski Shakespeare Színház ünnepélyes megnyitóját a múlt hét végén. Az evakuáltak között volt Donald Tusk – akkor még – miniszterelnök, aki a tömeggel együtt két órát várt a színház előtt, míg visszatérhettek az épületbe.