Le Monde: Brüsszelnek foglalkoznia kell a magyar demokráciadeficittel
Brüsszel szemben a magyar demokráciadeficittel címmel közölt elemzést a Le Monde. Joelle Stolz, a mértékadó liberális lap bécsi tudósítója szerint miután „a magyar kérdés” Washington radarjára már felkerült, és a nyugati lapok szerkesztőségi írásaikban kifogásolták Brüsszel tétlenségét Orbán Viktor politikájával szemben, az új Európai Bizottságnak meg kell találnia a megfelelő módszert a probléma kezelésére.
A Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottságban a holland Frans Timmermans tölti be az európai értékekért felelős posztot. Előbb vagy utóbb foglalkoznia kell Magyarország esetével. A 2010 óta a nacionalista konzervatív Orbán Viktor által vezetett közép-európai ország ugyanis olyan problémát vet fel, amellyel nem számoltak az Európai Unió megalkotói: tiszteletben tartja ugyan a maastrichti költségvetési kritériumokat, de egyre aggasztóbb demokráciadeficitet halmoz fel.
A magyar kormánynak az ellenzékhez túl közelinek tartott civil szervezetek ellen hónapok óta folytatott hadjárata, amelyektől megtagadja a Norvégia által utalt támogatások felhasználását, csak egy újabb epizód. A sajtó, az oktatási rendszer, az igazságszolgáltatás, gazdasági és kulturális intézetek már behódoltak, miután az előző ciklushoz hasonlóan a Fidesz tartja ellenőrzés alatt a parlamenti helyek kétharmadát, és egy ideje az Alkotmánybíróság kétharmadát is.
Tűrheti-e hosszan az EU, hogy egyik tagállama, miközben az engedélyezett 3 százalékos költségvetési deficitküszöb alatt marad, könnyedén eltávolodik az európai család hatályban lévő normáktól, legyen szó a médiaszabadságról vagy egy lehetséges politika alternatív garantálásáról?
Noha a magyar kérdés nem szerepel a brüsszeli prioritások között, Washington radarjára felkerült. Barack Obama amerikai elnök a civil szervezeteket támogató Clinton Globális Kezdeményezés elnevezésű szervezet előtt elmondott beszédében megállapította, hogy „Magyarországtól Egyiptomig egyre inkább véget nem érő szabályozások és nyílt megfélemlítések veszik célba a civil társadalmat”.
Példa nélküli a rendszerváltás óta, hogy az amerikai elnök Orbán Viktor Magyarországát Vlagyimir Putyin Oroszországával és az Alijev-klán Azerbajdzsánjával egy kategóriába sorolja. Korábban egy bécsi tanácskozáson az EBESZ amerikai képviselője az emberi jogok, a demokrácia és a jogállam tiszteletben tartásának kötelezettségére figyelmeztette Budapestet.
Bill Clinton volt amerikai elnök kevésbé diplomatikusan fogalmazott. A magyar miniszterelnök azt mondja, hogy kedveli a tekintélyelvű kapitalizmust – fogalmazott egy tv-műsorban. De ez csak annak kimondása, hogy ragaszkodik a hatalomhoz.
„Általában ezek azok a figurák, akik örökké hatalmon akarnak maradni, és pénzt csinálni".
Ezek a kommentárok követték a nem túl hízelgő szerkesztőségi írásokat, amelyek a nyáron a nagy amerikai napilapokban, a The New York Timesban, a Wall Street Journalban és a Washington Postban, de a német konzervatív lapokban, a Die Weltben vagy a Frankfurter Allgemeine Zeitungban megjelentek. Valamennyi meglepőnek tartotta Brüsszel passzivitását Orbánnal szemben, aki éppen most kapta meg a több mint 25 milliárd eurós európai támogatásról szóló csekket.
AZ ILLIBERÁLIS ÁLLAM
A felháborodások oka? Egy beszéd, amelyet Orbán július végén a Fidesz nyári egyetemén mondott el, a Romániához tartozó Erdélyben, ahol magas a magyar lakosság aránya. Ebben Orbán az illiberális állam előnyeit méltatta, amelyben a gazdasági hatékonyság nem sok figyelmet szentel a demokratikus szabályoknak. Szingapúrt, Recep Tayyip Erdogan Törökországát, Oroszországot és Kínát említette példaként.
Ez a felsorolás megdöbbenést váltott ki, hiszen egy EU- és NATO-tagállamból érkezett. Az oxfordi egyetem válaszképpen, ahol a fiatal Orbán a liberalizmus történetét tanulta, törölte nevét a híres hallgatói sorából.
Orbán utóbb relativizálni próbálta a mondottak lényegét. Az augusztusi végi budapesti nagyköveti értekezleten úgy értékelte, hogy a sorozatlövéssel meg akarják büntetni, amiért bírálta az Oroszországgal szemben az ukrán válság miatt bevezetett nyugati szankciók megalapozottságát.
Ebben a pontban igaza van: az Egyesült Államok, Lengyelországhoz és a balti országokhoz hasonlóan Magyarországot a NATO gyenge láncszemének tekinti. A nyugati erődítményben „Moszkva trójai falova lett” a princetoni egyetemen tanító Jan-Werner Müller szerint. A Foreign Affairsben közzétett cikkében a Közép-Európa szakértő úgy vélte, hogy Orbán „a domináns végrehajtó hatalomra és a gátlások nélküli nacionalizmusra alapozott putyini modellt alkalmazta”.
Annak ellenére, hogy Budapest a költségvetési büdzsé emelését ígérte a NATO-nak, a politikai jelzéseket egyértelműen kelet felé irányította át. A brüsszeli kapcsolatok legjobb szakértőjét, Győri Enikőt eltávolították Madridba nagykövetnek. És az új külügyminiszter, Szijjártó Péter (Orbán korábbi szóvivője) az elmúlt két évben az erőltetett menetű ázsiai és orosz nyitásért volt felelős.
Rövidéletű elődje, Navracsics Tibor, aki sokáig igazságügyi miniszter volt, az oktatásért és a kultúráért felelős biztos lesz Brüsszelben. Az európai parlamenti meghallgatásán kellemetlen kérdésekre számíthat, legalábbis a Zöldektől és a liberálisoktól. Az még kérdéses, hogy ez után a menet után, az Európai Unió megtalálja-e a megfelelő eszközöket ahhoz, hogy megfelelően szembenézzen a „magyar problémával”.
