Csokoládékirály Gázhercegnő

A Majdanon indult forradalom, a hatalmi elit részleges átrendeződése, Viktor Janukovics elnök elmenekülése és a Krím orosz bekebelezése után a konszolidáció, egy új bel- és külpolitikai orientáció megszilárdítása kerül napirendre Ukrajnában. Első állomása a soron kívüli elnökválasztás lehet, amelyet május 25-re írtak ki. Az alkotmány erre vonatkozó passzusának oda-vissza módosítgatása következtében azonban jelenleg még az sem világos, hogy az országban elnöki vagy elnöki-parlamentáris (azaz a hatalomban az államfővel nagy mértékben osztozó miniszterelnök uralta) rendszer lesz-e. A választásba benevezett kéttucatnyi államfőaspiráns mindegyike természetesen arra számít, hogy a következő fél évtizedben ő lesz az ország ténylegesen első számú vezetője. Nem véletlen, hogy amikor a kijevi Majdanon szárba szökkent mozgalom kiszabadította börtönéből Julija Timosenkót, a politikus asszony első dolga volt kijelenteni: nem kíván miniszterelnök lenni. Nem sokkal később pedig közölte, hogy indul az államelnöki megmérettetésen.

A külföldön legismertebb ukrán politikus esélyei azonban nem tűnnek túl fényesnek. Ha korábban sikeresen játszhatta az ukrán nép egyszerű leányának szerepét, mára ez a dicsfény az ukrán parasztasszonyok jellegzetes hajfonatával együtt eltűnt a feje fölül. Timosenko új imidzséhez a többszörösen felvarrt babaarc talán még hozzátartozik, de haját immár kétfelé fésülve, kontyba kötve viseli. És bár kétségtelen, hogy az ukrán nyelvet – az etnikailag ukrán, de tökéletesen csak oroszul beszélő Janukovicstól eltérően – kiválóan elsajátította, ereiben egyetlen csepp ukrán vér sem folyik. Anyai ágon orosz, apai ágon zsidó-örmény származású, ami ma növekvő számú nacionalista honfitársai szemében nem igazán előny.

Amikor a harkivi börtönkórházból egyenesen a kijevi főtérre érkezett, és hívei (rajongói, akik szentként tisztelik) betolták kerekesszékét a szónoki emelvényre, a tömeg – diákok és munkások, kijevi demokraták és Lembergből odaszállított fasisztoid elemek, szolid polgárok és futballhuligánok – részéről igen vegyes fogadtatásban részesült. A vele szemben ellenséges vagy közömbös ukránoknak alapvetően nem az a bajuk vele, hogy előbb nem koncepciós, utóbb koncepciós, mindenesetre köztörvényes bűnügyekben elítélték. (Fiatalkorában Janukovics is ült.) Még csak nem is az, hogy fölöttébb vitatható körülmények között, az Oroszországból származó gázimport körüli machinációkkal lett milliárdos (innen gúnyneve: a Gázhercegnő), hanem egyszerűen az, hogy mint a Batykivscsina (Haza) párt elnöke, aki kétszer is betöltötte a miniszterelnöki posztot, a bukott rendszer(ek) estabilishmentjének volt a tagja. Márpedig ha valamiben a jórészt oroszul beszélő Kelet- és a zsigeréig ukrán Nyugat-Ukrajna ma egyetért, az az, hogy elég volt az országot két évtizeden át irányító korrupt vezetőkből és a mögöttük álló oligarchákból.

Bár az utóbbi hetek közvélemény-kutatásai meglehetősen ellentmondásosak, Julija Volodimirivna Timosenko népszerűsége egyik felmérésben sem haladja meg a 12 százalékot. Ezt az arányt próbálja most egyrészt a Nyugat-barát érzelmeket, másrészt a nacionalista, oroszellenes hullámot meglovagolva feljebb tornázni. Nyilvánosan kijelentette például, hogy „Putyin Ukrajna első számú ellensége”, aki „szarik ránk”, majd valaki (?) kiszivárogtatta, amit egyik hívének telefonon mondott, nevezetesen, hogy „mi kinyírjuk a ruszkikat”. Ugyanakkor a meghirdetett célja, miszerint „visszaszerezzük a Krímet”, az orosz intervenciót elítélő, többségben lévő ukránoknak is azt sugallja, hogy a hölgy elveszítette a realitásérzékét.

A választás legesélyesebb győztesének pillanatnyilag a pártonkívüli Petro Porosenko tűnik. Különösen azóta, hogy az Udar (Csapás) párt vezére, a nehézsúlyú ökölvívó világbajnok, Vitalij Klicsko az elnökségért folyó küzdelemben bedobta a törülközőt (állítólag inkább a kijevi polgármesteri posztra edz), és arra hívta fel híveit, hogy voksoljanak a dzsúdós Porosenkóra. Együttes támogatottságuk aránya állítólag már most is jócskán meghaladja a 30 százalékot, ami az elnökválasztás második fordulójában elegendő lehet a győzelemhez.

Képviselőként, külügyminiszterként ugyan Porosenko is része volt a hatalmi elitnek, maga is oligarcha, ám egyrészt kevésbé kötelezte el magát, mint Timosenko, másrészt bőkezűen támogatta a Majdan barikádjain heteken-hónapokon át küzdő fiatalokat. Igaz, volt miből. Vagyona (gépgyártás, autóbuszgyártás, média, édesipar) megközelíti a kétmilliárd dollárt. A Roshen édesipari óriás tulajdonosaként a hazájában Csokoládékirályként emlegetett Porosenko egyébként a magyarországi Bonbonetti Choco Kft.-nek és a budapesti Andrássy úton megnyílt Bonbonetti mintaboltnak is a tulajdonosa.

Porosenko mint „majdanista” elfogadható lehet Nyugat-Ukrajna számára, az Egyesült Államok állítólag őt támogatja, az ukrajnai orosz ajkúak szemében pedig még mindig ő a legkisebb rossz. Mindezért olyan potenciális kompromisszumfigurának tekinthető, akivel szükség esetén akár Putyin is szóba áll.

Ugyanakkor az erősen nacionalista érzelmű nyugat-ukrajnai választók szavazatai aligha lehetnének elegendőek a szélsőséges Szvoboda (Szabadság) párt elnöke, Oleh Tyahnyibok vagy a még szélsőségesebb jelölt, a Pravij (Jobboldali) Szektor vezére, Dmitro Jaros trónra emeléséhez. Viszont az sem várható, hogy a mindinkább megosztott kelet-ukrajnaiak többsége a bukott Régiók Pártjának embereire, Jurij Bojko volt miniszterelnök-helyettesre vagy az elnökségre áhítozó másik volt miniszterelnök-helyettesre, a most pártonkívüliként induló oligarchára, Szerhij Tyihipkóra adja szavazatát. A „futottak még” kategóriába tartozik többek között még egy oligarcha: Vagyim Rabinovics ukrán–izraeli állampolgár, az Ukrajnai Zsidó Kongresszus elnöke. Mindez azonban napról napra változik. Senki sem zárja ki például, hogy a választásig hátralévő hetekben felfut Timosenkónak vagy egy másik vetélytársuknak a csillaga.

A legfőbb kérdés azonban minden bizonnyal az, mennyire sikerül majd az új elnöknek ellenőrzése alá vonnia egész Ukrajnát. De arra sem lehet mérget venni, hogy még május 25. előtt lefegyverzik a milíciákat, és így békében megtartják az elnökválasztást. A térségben oly befolyásos Moszkva például az elhalasztására törekszik. Hiszen ha egy újabb invázióban talán nem is, Ukrajna destabilizálásában, a káosz fenntartásában feltétlenül érdekelt.