Csehországban újra Andrej Babis kapja a kormányalakítási megbízást
Milos Zeman cseh államfő kedden megerősítette, hogy másodszor is Andrej Babist, az októberi képviselőházi választáson győztes ANO mozgalom elnökét bízza meg az új kormány megalakításával és nevezi ki kormányfővé.
„Holnap (szerdán) elfogadom a jelenlegi kisebbségi kormány lemondását, és Babisnak megbízatást adok az új kormányalakítási tárgyalások vezetésére. Február folyamán pedig újra kormányfővé nevezem ki” – jelentette ki Zeman a Prima kereskedelmi televízió kedd esti vitaműsorában, amelyben a hétvégi csehországi államfőválasztás második, döntő fordulójának két jelöltje Zeman és Jirí Drahos, a cseh tudományos akadémia volt elnöke vett részt.
Babis első kisebbségi kormánya a múlt kedden nem kapott bizalmat a parlamenti alsóházban és másnap lemondott. A kormány lemondását az államfő hivatalosan e héten fogadja el, és várható, hogy ügyvezetői teendőkkel bízza meg az új kabinet megalakulásáig.
Zeman már korábban bejelentette, hogy a második körben is Babisnak ad lehetőséget a kormányalakításra. Az elnökjelölti vitában ezt azzal indokolta, hogy az ANO fölényes győzelmet aratott az októberi választáson, 78 képviselője van a 200 tagú alsóházban, míg a második helyen végzett Polgári Demokratikus Pártnak csak 25, ami nagy különbség. Drahos leszögezte: elismeri az ANO választási győzelmét, de Andrej Babist az ellene folytatott büntetőjogi eljárás miatt nem nevezné ki kormányfőnek. Babist a rendőrség az uniós támogatással való visszaéléssel gyanúsítja, s ezért eljárást indított ellene. A parlamenti alsóház a múlt héten felfüggesztette Babis mentelmi jogát, aki ezt maga is kérte.
A prágai zenei színházban lezajlott éles, személyeskedésektől sem mentes elnökjelölti vitát a Prima közlése szerint mintegy 2,2 millió tévénéző követte figyelemmel. A cseh honlapok első értékelései szerint a több mint egyórás vitában a jelenlegi államfő, Zeman volt a meggyőzőbb. A két elnökjelölt csütörtökön este, a választás előestéjén, a közszolgálati Cseh Televízióban fog újra vitázni egymással.
A cseh elnökválasztás második fordulójára pénteken és szombaton kerül sort. A két jelölt közül az győz, aki egyszerű többséget szerez.