Csárli bácsi

Jolsvai kollega régóta biztat, hogy olvassak végre Dickenst. Mire én azt szoktam mondani, hogy kinőttem már a gyerekkorból (ez egyébként nem igaz, de ne mondják vissza neki), hogy elsírjam magam a Karácsonyi éneken vagy Twist Oliver hányattatásai olvastán. Arról nem is beszélve, hogy Dickens leírásai porosak: mintha Kemény Zsigmondot olvasna az ember. Mire a Jolsvai kollega azt válaszolja, hogy nem tudom, mit beszélek, ha már kortárs, akkor Jókai, akit Déry Tiborba oltottak, s ha már könyv, akkor mindenekelőtt az Örökösök meg a Pickwick meg a Kis Dorrit, és hogy szeretne ő másfél száz év múlva olyan poros lenni, mint a Dickens manapság. Erre is lett volna érvem (például hogy a Holnapra jobb lesz csak a címében hajaz a Szép reményekre, bár jobban tesszük, ha idézőjelbe kerül mindkettő), de beláttam, hogy a Jolsvai kollegával – Dickens-ügyben – nem érdemes ujjat húzni. Kompromisszumot ajánlottam tehát, azt mondottam, első lépésként elolvasom Claire Tomalin nemrégiben – egyébként a nagy író születésének kettőszázadik évfordulója alkalmából – megjelent könyvét, a Charles Dickens életét, s ha nem veszi el a kedvem az életműtől, belevágok.

Claire Tomalinra láthatóan erősen hatott a tizenkilencedik század legnagyobb angol írója (szegény jó Thackeray megint második lett), életrajza egy igazi, szélesvásznú Dickens-regényre emlékeztet, vannak benne hömpölygő tájleírások, a hétköznapi élet jelenségei szabószámláktól vígasságokig, vannak nagy gondolati ívek, vannak hosszú utazások, és persze van egy igazi sikersztori is: egy elszegényedő középosztálybeli család egyik fiáról szól, aki tízéves korától maga tartotta el magát, és a saját tehetségéből, szorgalmából, kitartásából győzött le minden akadályt és emelkedett a legmagasabb polcokra. Az életrajz vetekszik a legizgalmasabb Dickens-regényekkel, nem véletlenül, hisz élete legizgalmasabb történeteit a nagy Charles mindig meg is írta. Kivéve a Nelly Ternan-történetet, Dickens titkos szerelmének históriáját, amelyről viszont itt értesülhetünk kimerítő mélységben.

Az egészből az lett, hogy a hétvégén elkezdtem a Nicholas Nicklebyt, az életrajzot meg kölcsönadtam a Jolvai kollegának.

Hadd tanuljon.

Nádas Sándor