Csalódást okoztak a lengyelek

Hazaértek az utolsó napokon versenyzők is Londonból, s a lengyelek nem hazudtolták meg önmagukat: nagy szeretettel fogadták az (ezüst)érmeseket a reptéren. Ez azonban senkit sem tart attól vissza, hogy csalódottságának ne adna hangot. Lengyelország ugyanis 1956 óta nem szerepelt ilyen rosszul az ötkarikás játékokon, s a szakértők már „eltűnő lengyel sportról” beszélnek. Az idén sportolóik tíz érmet tudtak szerezni, ebből kettő volt a legfényesebb – de a lengyelek becsületére váljék, hogy a dobogósokat egyformán értékelik.

- Ez a tízes mágikus szám, amely kitart mellettünk. Egyesek szerint ez vereség, mások stabilizációnak értékelik, néhányan pedig úgy vélik, ez siker – mondta még a brit fővárosban a Lengyel Olimpiai Bizottság (PKOl) elnöke, Andrzej Krasnicki.

A tíz érmet ugyan sikerült megszerezni, csakúgy, mint Pekingben és Athénban, de az előző két olimpián több arany és ezüstérmet kaptak a lengyel sportolók és többen szereztek pontot érő helyezést is. Különösen nagy a különbség a brit és a kínai főváros között ezen a téren, hiszen Pekingben 3 arany és 6 ezüstérem jutott a lengyeleknek, 1 bronz mellett, míg az idén csak két aranyra, két ezüstre és 6 bronzra „futotta”. Ennél rosszabb eredményeket csak 1956-ban, Melbourne-ben produkáltak a lengyelek, amikor mindössze 9 medáljuk volt és abból is csak egy arany.

A kommentárok nem kímélik sem a sportolókat, sem a vezetőket, megnevezik őket. Az írások szerint úgy nézett ki, mintha véletlenszerűen utaztak volna ki a sportolók a játékokra, és arra számítottak, hogy valami majd csak bejön. Számonkérik a kudarcot az esélyeseken, a súlyemelő Marcin Dolegán, a röplabda csapaton, a kajakosokon, köztük a magyarok egyik nagy ellenfelén, Piotr Siemonowskin, az úszókon, akik 18 versenyzőt küldhettek az olimpiára és mindenképp éremre számítottak. Az egyik legnagyobb keserűséget rögtön a játékok elején az az Agnieszka Radwanska teniszező okozta, aki a világranglista második helyén áll.

Csalódtak a könnyűatlétákban is – dacára annak, hogy azok két érmet is szereztek –, hiszen a nemzeti szövetség 60 sportolót küldött Nagy-Britanniába. Maga a szövetség elnöke bevallotta, hogy jó néhány atlétának el se kellett volna utaznia Londonba – a kommentárok meg is jegyzik: Skucha elnök úr elfelejtette e nyilatkozatában hozzátenni, hogy mindegyiküket ő maga küldte a játékokra.

A szakértők úgy gondolják, volt olyan érem, amely hatalmas meglepetésre született, mint Adrian Zielinski aranya, de az esélyesek többsége nem volt megfelelően felkészült, és nem bírták a nyomást. A PKOL elnöke több medálra számított, különösen annak fényében, hogy Lengyelország a nemzetek között Azerbajdzsánnal együtt csak a 30. helyre került a pontversenyben.

Fiaskóval zárult a London Klub, azaz az állam által finanszírozott program, amely a legjobb sportolókat volt hivatott támogatni, és amelyet forradalminak tartottak a sport területén. A sportminisztérium képviselője már be is jelentette, hogy ebben a formájában meg is szüntetik ezt a programot. Az újságíróknak az sem tetszett, hogy a csinos miniszterasszony, Joanna Mucha bár ott volt Londonban, nem találkozott velük – de már bejelentették, hogy sajtókonferenciát fog tartani, amelyen változásokat és a „sport gyógyulásának tervét” fogja bejelenteni.

A lengyel állam csak az idén 120 millió zlotyt (kb. hetvennel kell megszorozni, hogy forintra átszámítsuk) adott ki a versenysportra, ennek az összegnek a többsége a sportolók egyéni programjaira és utaztatására ment el. A szakértők szerint a legjobbak egyéni támogatása ugyan nem rossz ötlet, de ezt a programot a kezdettől fogva támadták a különböző szövetségek aktivistái, mert ez az ő érdekeiket sértette. Ezért azután tulajdonképpen nem változott a támogatás rendszere – ismeri el a minisztérium egyik anonimitást kérő tisztviselője.

Ennek következménye lett, hogy sok atléta, vívó, úszó elutazhatott Londonba – főleg kirándulni. Ezért teszik fel a kérdést: miért kellett egy 218 tagú csapatot kiutaztatni a játékokra és jelentkezni egy csomó sportágban a részvételre, ahelyett, hogy néhányra összpontosított volna Lengyelország? Ugyancsak a Lengyel Olimpiai Bizottság figyelmébe ajánlják a tényt, hogy az olimpia előtt 2-3 évvel a nemzet sportolói hatalmas sikereket értek el a világversenyeken, de egy évvel az olimpia előtt már nem, addigra a világ beérte a lengyel versenyzőket.

A kommentárok a britek példáját tartják követésre méltónak, akik Atlantában csak egy aranyat szereztek, majd szisztematikusan hozzáláttak a dolgok rendbetételéhez, a sport megreformálásához. Igaz, az általuk megélt sokkból való kilábalás 16 évükbe került, de az 1996-os 36. helyről, amelyet a nemzetek sorában elértek, az általuk rendezett olimpián feljutottak a 3. helyre. Ehhez 480 millió fontot adtak ki olimpikonjaik felkészítésére az utóbbi években. A lengyelek immár harmadszor kénytelenek ekkora megrázkódtatást átélni – ideje lenne tehát tenni is valamit – mondják a szakértők.